28. rész

Ji Yong POV

Életem legjobb koncertje volt a tegnapi. Megtettem a nagy bejelentést. Az utolsó szám után vettem egy nagy levegőt és világgá kürtöltem, hogy szerelmes vagyok és boldog, majd behívtam a színpadra Melit és bemutattam őt a rajongóknak. Úgy tűnt a fanok jól fogadták a hírt, tapsoltak, éljeneztek. Fel voltunk rá készülve, hogy esetleg kifütyülik, de szerencsére nem ez történt. Este boldogan bújtunk az ágyba, örültünk, hogy nem kell többet titkolóznunk. Reggel, amikor felébredtem, Meli még aludt, békésen szuszogott mellettem. Csendben kimásztam az ágyból és kimentem a konyhába. Megcsináltam a reggelit, aztán felébresztettem a fiúkat, majd Melit is. Jókedvűen megreggeliztünk, aztán a fiúkkal elindultam a fotózásra. Meli mosolyogva integetett nekünk az ajtóból. A fotózás gond nélkül lezajlott és épp úton voltunk a YG felé, amikor megcsörrent a telefonom. YG Papa aggodalmas hangon közölte, hogy Melit elgázolták és kórházba vitték. Annyira megrémültem, hogy képtelen voltam megszólalni. Hallottam, hogy YG Papa beszél, de nem fogtam fel a szavait. Mint később kiderült Taeyang látta rajtam, hogy valami baj van, ezért kivette a telefont a kezemből. Percek múlva sem tértem még magamhoz. Meli megsérült. Az nem lehet, hiszen néhány órája még boldogan mosolygott és integetett. Nem veszíthetem el. Teljesen lefagytam. Fogalmam sincs mennyi idő telt el. Hallottam, hogy valaki a nevemet mondogatja, először halkan majd egyre hangosabban. Lassan oldalra fordítottam a fejem és Taeyang aggódó arcával találtam szembe magam.

-          Ji Yong! Hallod, amit mondok? – kérdezte.

-          I-igen.

-          Itt vagyunk a kórháznál. Meli a műtőben van. Nincs életveszélyben és szerencsére csak a lába tört és lett néhány zúzódása.

-          ….

-          Felfogtad, amit mondtam? – kérdezte olyan hangsúllyal, mintha egy értelmi fogyatékoshoz beszélne.

-          Életben van? – kérdeztem.

-          Igen.

-          Hál’ istennek! – sóhajtottam fel és rögtön könnyebben tudtam lélegezni. Lehunytam a szemem és hálát adtam az égnek. Aztán eljutott az agyamig, amit Taeyang mondott. – Eltört a lába? – kaptam a fejem barátom felé.

-          Igen. Most műtik.

-          Az nem lehet. Mi lesz így a tánccal? Mi lesz, ha nem tud többé táncolni? Akkor haza kell mennie és…

-          Ji Yong! Nyugodj meg! Ne szaladj ennyire előre. Várjuk meg mit mondanak az orvosok. A többivel ráérsz utána foglalkozni. – nyugtatgatott.

-          Igen, igazad van. – vettem egy nagy levegőt. – Menjünk!

Berohantunk a kórházba, majd egy nővérke bevezetett minket egy szobába és közölte, hogy itt várjunk, a műtét után idejön majd az orvos és tájékoztat minket. Ahogy telt az idő egyre csak az járt a fejemben, hogy el fogom őt veszíteni. Ha nem fog tudni többé táncolni, akkor haza kell mennie és én is egyedül maradok, mint Yongguk. Nem akarom, hogy elhagyjon, képtelen lennék nélküle élni. Fejemet a kezeimbe temettem és próbáltam kiűzni agyamból ezeket a gondolatokat. Kb. fél óra múlva nyílt az ajtó. Rögtön odakaptam a fejem, de csalódottan láttam, hogy csak YG Papa az, egy rendőr kíséretében.

-          Tudtok már valamit? – kérdezte YG Papa és látszott rajta, hogy őszintén aggódik.

-          Még semmit. – válaszolt Seungri.

-          Még mindig műtik. – tette hozzá Daesung.

-          Értem. – ült le mellém YG Papa a rendőr társaságában. – Ji Yong. A biztos úr szeretne feltenni neked néhány kérdést.

-          Nekem? Miért? – néztem rá döbbenten.

-          A szemtanúk szerint szándékos gázolás történt. – közölte a rendőr.

-          Hogy mi? – kérdeztem.

-          A gázolás a YG épületénél lévő kereszteződésben történt. A szemtanúk elmondása szerint egy motoros várakozott a közeli kávézó előtt és elég idegesnek tűnt. Többször is felhívott valakit és hallották, hogy csak annyit kérdez mindig, hogy „Mikor?”. Aztán pár perccel a baleset előtt a „Mikor?”-t követte egy „Biztos?” is. Ezután beindította a motort és elhajtott. Pár perc múlva az áldozat….

-          Kérem ne hívja így! Úgy hangzik, mintha meghalt volna. – kértem a rendőrt.

-          Rendben. Szóval pár perccel később az Agasshi lelépett a járdáról, majd hirtelen feltűnt a motoros, elgázolta és anélkül, hogy megállt volna elhajtott a helyszínről.

-          Úristen! – kiáltottam fel. – De hát ki akarná őt bántani?

-          Én is épp ezt akartam kérdezni. – mondta a rendőr.

-          Én…én nem tudom. Tényleg nem tudom… - dadogtam.

-          Nem lehet, hogy az az őrült saseang volt az, aki egy vagy két hónapja megtámadta meg betörte az ablakot a téglával? – kérdezte Seungri.

-          Tuti, hogy az a liba volt. – mondta Taeyang.

-          Jelentették a támadást a rendőrségen? – akarta tudni a rendőr.

-          Nem. – válaszoltam. – Nem lett volna értelme. Nem volt szemtanú, és mivel a támadó a feje búbjáig be volt öltözve, Meli még személyleírást sem tudott volna adni róla. Csak annyit tudott mondani, hogy nő volt.

-          De a szemtanúk szerint a motoros férfi volt. – mondta a rendőr.

-          Lehet, hogy az a liba felbérelt valakit, vagy egyszerűen megkérte az egyik őrült haverját. – találgatott Daesung.

-          Ez elképzelhető. Jó lenne, ha meg tudnák mondani, hogy hol és mikor történt pontosan a támadás és a rongálás, hátha találunk szemtanút vagy lehet, hogy a közelben voltak biztonsági kamerák és felvettek valamit. – mondta a rendőr, mire mindenki rám nézett.

-          Én nem emlékszem, mikor történt. Én… most képtelen vagyok gondolkodni. – mondtam.

-          Fel kéne hívnunk Enikőt, ő biztos emlékszik rá. És egyébként is szólnunk kell neki a történtekről. – mondta Taeyang.

-          Ne! – kiáltottam. – Még ne hívjuk fel. Várjuk meg mit mond az orvos, aztán majd telefonálunk. Van így is elég baja szegénynek.

-          Igazad van. – mondta Taeyang.

-          Biztos úr? – fordultam a rendőr felé. Mielőtt folytathattam volna, a rendőr megértően bólintott.

-          Rendben van. Itt a névjegykártyám. Kérem amint kiderült valami, hívjanak fel. – nyújtotta át nekem a kártyát, majd meghajolt és kiment a szobából.

Magamba roskadva ültem a széken. Szóval az én hibám. Miattam történt. Ha nem találkozott volna velem, akkor mindez nem történik meg. Én tehetek mindenről.

Enikő POV

Eljött a hétfő. A hátam közepére sem kívántam ezt a munkát, de nem volt beleszólásom. Szótlanul ültem apa mellett a kocsiban, miközben a forgatás helyszínére tartottunk. Miért kell az apámnak pont a filmszakmában dolgoznia? Miért nem lehet valami kis üzlete vagy cége? Akkor ülhetnék egy irodában, belemerülnék a papírmunkába vagy bármibe. De nem. Nekem egy forgatáson kell rohangálnom majd jobbra-balra, koreaiul kell beszélnem, koreai emberekkel kell találkoznom, hogy esélyem se legyen elfelejteni, mit kellett otthagynom. Remek. Lehetnék még ennél is szerencsétlenebb? A válaszra nem kellett sokat várnom.

Megérkeztünk a forgatásra, kiszálltunk a kocsiból és elindultunk megkeresni azt, aki majd megmondja, mit kell tennem. Lehajtott fejjel kullogtam apám mögött. Pár perc múlva beléptünk egy nagy sátorba, ami dugig volt emberekkel. Hosszú asztaloknál ültek és épp reggeliztek. Ennyi álmos és unott fejet egyszerre még sosem láttam. Egy fickó szaladt hozzánk és széles mosollyal az arcán köszöntötte apámat angolul.

-          Enikő! – szólalt meg apám. – Ő itt Kim Yun-ho. Ő lesz a főnököd, tőle kapod majd az utasításokat.

Udvariasan bemutatkoztam és meghajoltam. Apám és a fickó váltottak néhány szót, majd apa megveregette a vállamat és kisétált a sátorból.

-          Gyere! Bemutatlak a többieknek. – mosolygott rám a fickó és elindult a zombisereg felé.

A sátor másik végébe sétáltunk majd szembefordultunk az asztalokkal.

-          Emberek! – kiáltotta el magát, mire minden fej felénk fordult. – Szeretném bemutatni stábunk legújabb tagját. Amolyan mindenes lesz nálunk. Bármivel fordulhattok hozzá. Folyékonyan beszél koreaiul és angolul is. Legyetek kedvesek hozzá.

A főnököm biztatóan rám nézett, mire én vettem egy nagy levegőt és mosolyt erőltettem az arcomra.

-          A nevem Kovács Enikő. Őrülök, hogy itt dolgozhatok! – mondtam hangosan és meghajoltam.

A sok unott fej néhány másodpercig nézett engem, majd figyelmüket újra a reggelijüknek szentelték. Kísérteties volt a csend, amit hirtelen hangos köhögés tört meg, mintha valaki félrenyelt volna. A hang irányába fordítottam a fejem és némi keresgélés után megtaláltam a forrást, de nem akartam hinni a szememnek. 

27. rész

Enikő POV

Két hét telt el azóta, hogy otthagytam mindent. Állandóan magam előtt látom Yongguk esdeklő tekintetét, ahogy könnyes szemekkel néz rám és azt suttogja „Ne menj!”. Látom Meli könnyáztatta arcát, a fülemben cseng a hangja, ahogy utánam kiabál. És látom Ji Yong aggódó arcát, ahogy szerelmét és barátját próbálja vigasztalni. Iszonyú érzés volt őket otthagyni, úgy éreztem, mintha a szívem darabokra tört volna. Talán így is történt. Vajon képes leszek ezeket a darabkákat újra összerakni és új életet kezdeni? Új életet…megint.

Nem bírtam rávenni magam, hogy bármit is csinálják. Egész nap a szobámban gubbasztottam és sajnáltam magam. Tudtam, hogy ez így nem mehet sokáig, de elveszettnek éreztem magam. Majd amikor azt hittem, hogy rosszabb már nem lehet, apám nagy dirrel-durral bevágtatott a szobámba és beszélni kezdett.

-          Elég volt ebből, kislányom! Most már ideje, hogy magadhoz térj. Eddig hagytuk, hogy kipihend magad, hogy lerendezd magadban a dolgokat, de nem csinálhatod ezt tovább. Tudom, hogy a szemedben most anyád és én vagyunk a világ leggonoszabb emberei, de hidd el, hogy mindezt a te érdekedben tesszük. Tudom, most úgy érzed, hogy minden összeesküdött ellened, szomorú vagy, mert nem vált valóra az álmod, mert elszakítottunk a szerelmedtől, a barátaidtól. Tudom, és sajnálom. Itt a hétvége. Szedd össze magad, találkozz az itthoni barátaiddal, szórakozz egy kicsit. Hétfőn pedig dolgozni kezdesz, aztán szeptembertől főiskolára mész.

Na eddig bírtam szótlanul hallgatni.

-          Hogy mi? Dolgozzak? Mégis mit?

-          Forgatnak nálunk egy Dél-Koreai sorozatot, és elintéztem, hogy ott dolgozhass.

-          Ez most komoly? Kínozni akarsz? Pont egy Dél-Koreai sorozatot sikerült találnod nekem? És mégis mi a fenét kezdjek magammal egy forgatáson?

-          Amolyan mindenes leszel. És mivel folyékonyan beszéled a nyelvet, nem lesz gond.

-          De apa….

-          Nincs semmi de. Nem akarom hallani. Dolgozni fogsz és kész. Van két napod, hogy hozzászokj a gondolathoz.

Ezzel kiviharzott a szobámból és magamra hagyott.

Meli POV

Enikő már két hete elment, és iszonyatosan hiányzik. Elképzelni se tudom, hogy érezheti magát. Amikor van időm felhívom, de eddig csak egyszer vette fel a telefont. Próbálta elhitetni velem, hogy minden rendben van, de tudom, hogy iszonyatosan szenved. Ahogy Yongguk is. Az a fiú teljesen maga alatt van. Semmihez nincs kedve. A próbákon folyamatosan ront, otthon meg csak fekszik az ágyában és nem szól senkihez, nem reagál semmire. A fiúk megértőek vele és nem piszkálják, de ha továbbra is így viselkedik, a végén még kirakják a bandából. Ji Yong és én próbáltunk beszélni vele, próbáltuk felrázni, de azt hiszem csak rontottunk a helyzeten. Úgyhogy néhány próbálkozás után feladtuk és nem mentünk hozzá többet. Megvárjuk, amíg összeszedi magát. Biztos vagyok benne, hogy haragszik rám, amiért én itt maradtam. Biztos, hogy ezerszer feltette a kérdést, hogy miért én maradhattam és Enikőnek kellett hazamennie. Miért nem lehetett fordítva? Nem hibáztatom érte, megértem az érzéseit. Szeretnék neki segíteni valahogy, de fogalmam sincs mit tehetnék érte, így inkább békén hagyom.

Ha Ji Yong nem lenne, nem tudom hogy bírnám ki ezt az egészet. De ő itt van és vigyáz rám. Ahogy a többiek is. Beköltöztem a Big Bang dorm-ba, hogy ne legyek egyedül. A fiúk nagyon aranyosak, úgy bánnak velem, mintha a hugicájuk lennék. Szerencsésnek érzem magam, hogy ismerhetem őket. Sokat segítenek, hogy kibírjam Enikő hiányát.

Amúgy mióta bekerültem a YG-be nincs egy perc nyugtom se. Rengeteget kell próbálnom, de nagyon élvezem. Egyrészt végre azt csinálhatom, amit mindig is szerettem volna, másrészt elvonja a figyelmemet és nem gondolok arra, hogy Enikő nincs itt. Szerencsére a saseang-ek mostanában nem zaklattak, úgyhogy egy gonddal kevesebb. De sajnos gond, az így is maradt bőven.

Yongguk POV

Még mindig nem tértem magamhoz. Folyamatosan azt mondogatom magamnak, hogy ez csak egy rossz álom és mindjárt felébredek, de aztán újra és újra rá kell jönnöm, hogy már ébren vagyok és ez a szörnyű valóság. Enikő elment, elhagyott. Egyedül maradtam és eszméletlenül hiányzik. Tudom, hogy azért szakított velem, mert azt hitte így jobb lesz mindkettőnknek, de tévedett. Így csak minden rosszabb lett. Adnia kellett volna egy esélyt a távkapcsolatnak, de hallani sem akart róla. Azt mondta, nem tudná elviselni, hogy csak telefonon vagy skype-on tartsuk a kapcsolatot. Nem bírta volna ki. Azt mondta, így jobb lesz. Majd szépen lassan elfelejtjük egymást és éljük tovább az életünket. Lehet, hogy igaza van. Lehet, hogy az idő majd segít. De most úgy érzem, hogy a szívem darabokban van. Legszívesebben gépre szállnék és repülnék hozzá, mindent magam mögött hagyva. De nem tehetem meg. Nem hagyhatom cserben a családomat, a fiúkat és a rajongókat. Ők mind számítanak rám. Tudom, hogy össze kell szednem magam, de egyszerűen nem megy. Még Ji Yong-ot és Melit is sikerült megbántanom, pedig nem akartam. Fogalmam sincs mi ütött belém, hogy olyan rideg voltam hozzájuk. Ők semmiről sem tehetnek és tudom, hogy csak aggódnak értem. De amikor látom, hogy ők együtt vannak, csak arra tudok gondolni, hogy ez nem igazság. Hogy Enikőnek is itt kéne lennie. Áhhhhh…..kezdek becsavarodni. Valamit muszáj kitalálnom, hogy magamhoz térjek, mert ha így folytatom nem lesz jó vége.

Ji Yong POV

Az elmúlt két hét….hát mit ne mondjak, nem bántam volna, ha kimarad az életemből. Látni, ahogy a szerelmem és az egyik legjobb barátom szenved…nem kívánom senkinek. Melit még csak-csak meg tudom vigasztalni, de Yongguk-kal nem tudok mit kezdeni. Tényleg lövésem sincs, hogy tudnám kirángatni a gödörből. Tudom, hogy időre van szüksége, de két hét alatt nem változott semmi. Még mindig maga alatt van. A munkát elhanyagolja, senkivel nem beszél, senkit nem hallgat meg. Sajnálom őt. Tudom mit érezhet, legalább is el tudom képzelni. Ha én lennék az ő helyében…brrr…bele se akarok gondolni. Amikor elmentünk Melivel meglátogatni Yongguk-ot és láttam a fájdalmat és dühöt a szemében, amikor ránk nézett, hálát adtam az égnek, hogy Meli itt van mellettem és hogy nem kell átélnem mindazt, amin Yongguk keresztül megy. Aggódom Enikőért is. Nem tudom mi lehet vele. Melivel is csak egyszer beszélt. Gondolom hasonló állapotban van, mint Yongguk. Miért ilyen kegyetlen az élet? Miért nem lehet mindenki azzal, akit szeret? Miért van az, hogy egyesek boldogok, mások pedig szenvednek? Miért?

Ráadásul Seung-hyun-ról se tudok semmit. YG Papa csak annyit mondott, hogy forgat valahol Európában, de nem árulta el, hogy pontosan hol. Nem tudok vele kapcsolatba lépni. Aggódom érte is.

Azt mondják az élet csupa móka és kacagás! Jah, persze! Még is ki a fene találta ki ezt a baromságot?

26. rész

És eljött a nagy nap, a lányok utolsó lehetősége. Ha nem sikerül, akkor bármennyire is nem akarják, kénytelenek itt hagyni új életüket, és visszatérni a régibe. Ji Yong és Yongguk mindent bevetettek a YG és a TS főnőkénél, de egyikük sem kapott tényleges választ. Minden a válogatáson fog eldőlni. Enikő és Meli még sosem volt ilyen ideges. Alig aludtak valamit az éjszaka. Túl sok minden forgott kockán. Próbálták még utoljára meggyőzni a szüleiket hadd maradjanak, de nem jártak sikerrel. Idegességüket csak fokozta, hogy mindketten egyedül állnak majd a színpadon, egyedül kell majd boldogulniuk, nem lesz ott a másik. Mekkora szívás, hogy egy időben van a két meghallgatás. De tudták, hogy életük legjobb alakítását kell nyújtaniuk, hiszen ettől függ most a jövőjük.

Együtt léptek ki a lakásból, együtt mentek le a lépcsőn, együtt léptek ki az épületből. Szorosan megölelték egymást, elsuttogtak egy „Fighting”-ot, majd Enikő az egyik, Meli a másik irányba indult el.

Meli POV

Nem hiszem el, hogy Enikő nem lesz ott velem. Vajon egyedül is képes leszek rá? Úton a YG felé felidéztem magamban az elmúlt éveket, életem legszebb éveit. A rengeteg szebbnél szebb emléket, a közös gyakorlásokat, a sok erőfeszítést és áldozatot. Egyedül képtelen lettem volna végigcsinálni. Mi lesz, ha egyikünknek sikerül, de a másikunknak haza kell menni? Mihez kezdünk akkor? Ha nekem nem sikerül és neki igen, vajon Enikő hazajön velem, vagy itt marad Yongguk-kal? Ha velem jön, képes lennék azzal a tudattal együtt élni, hogy miattam hagyta ott a szerelmét és az álmát? Ha neki nem sikerül és nekem igen, képes lennék itt hagyni Ji Yong-ot? Aish! Szívás az egész, úgy ahogy van.

Ji Yong hangja rángatott ki az elmélkedésből. Körbe néztem, de nem láttam sehol. Aztán egy igen…..khm….érdekesen öltözött alak vált ki az épület előtti tömegből és megindult felém.  Amikor már majdnem odaért hozzám, levette a napszemüvegét és akkor jöttem rá, hogy Ji Yong az, a feje búbjáig álruhában.

-          Végre itt vagy. Már azt hittem, hogy el se jössz. – ragadta meg a kezem és el kezdett a bejárat felé húzni…….Most meg min nevetsz?

-          Ne haragudj, de nagyon viccesen nézel ki. Mi ez a maskara?

-          Nem akartam feltűnő lenni.

-          Nem-e? Akkor ezt még gyakorolnod kell. Ugyan így tuti senki nem irmert fel, de mindenki téged bámult. Nem tűnt fel?

-          Annyira szörnyen nézek ki?

-          Hát…..annyira azért nem. – de azt hiszem kitörő nevetésem elárulta, hogy hazudok.

-          Na nem baj. – mosolygott ő is – Legalább megnevettettelek.

-          Köszönöm. Erre most nagy szükségem volt.

-          Végig itt leszek. Nem vagy egyedül.

-          Tudom és köszönöm.

Szorosan hozzábújtam, szükségem volt a támogatására. Amíg a soromra vártam, végig egymás mellett ültünk, kézen fogva. Aztán meghallottam a nevem. Mélyen egymás szemébe néztünk. Nem akarom elhagyni. Vele akarok maradni. Sikerülnie kell. Megszorította a kezem, bátorítóan rám mosolygott és én elindultam a színpad felé, egyedül. 

Enikő POV

Néztem, ahogy Meli távolodik. Amikor már nem láttam őt, megfordultam és elindultam a TS felé. Még mindig nem hittem el, hogy nem együtt fogunk a színpadra lépni. Hiszen elsős korunk óta mindent együtt csináltunk. Minden nehézséget, szomorúságot és örömöt megosztottunk egymással. Nem fair, hogy egy ilyen döntő pillanatban nem lehetünk ott egymás mellett. Mi lesz, ha csak egyikünknek sikerül? Mihez kezd a másik? Képes lennék itt hagyni mindent Meli kedvéért? Vajon ő képes lenne rá? Hagynám, hogy hazajöjjön velem? Ő hagyná, hogy vele menjek? Miért ilyen kegyetlen az élet? Miért nem lehet minden úgy, ahogy mi szeretnénk? Miért nem értenek meg minket a szüleink? Nem hogy örülnének a boldogságunknak. Büszkének kellene lenniük, hiszen eltartjuk magunkat, nem éhezünk. Miért nem adnak nekünk esélyt a boldogságra? Aish! Nem igazság.

Teljesen elmerültem a gondolataimban. Ha nem megyek neki valakinek, akkor simán elsétálok a TS épülete előtt. De szerencsére – bár ezzel a fenekem vitába szállna – beleütköztem valakibe és seggre ültem. Nagy nehezen feltápászkodtam, elnézést kértem és besétáltam az épületbe. Egy ideges Yongguk szaladt oda hozzám.

-          Hát itt vagy. Nem sérültél meg? Láttam, hogy elestél.

-          Semmi bajom, bár kicsit sajog a fenekem.

-          Megsimogassam? – kérdezte kaján vigyorral a képén.

-          Kedves tőled, de talán nem ez a legmegfelelőbb hely a popsim simogatására.

-          Hmmm……sajnos egyet kell értenem veled. Na gyere.

Kézen fogott és bementünk a meghallgatásra. Leültünk és vártuk, hogy szólítsanak. Végig a kezemet szorongatta és próbált megnyugtatni. Lehet, hogy jobban izgult, mint én? Meghallottam a nevemet. Ránéztem. Nem akarok hazamenni. Itt akarok maradni, mellette. Sikerülnie kell. Nagy levegőt vettem, egymásra mosolyogtunk és elindultam a színpad felé, egyedül.

EGY HÉTTEL KÉSŐBB

Enikő POV

Hát ez a nap is elérkezett. Itt vagyunk a reptéren. Életem legnehezebb egy hetén vagyok túl. Még mindig nem hiszem el, ami történt. Miért kellett ennek így történnie? Némán ülünk egymás mellett mind a négyen, várva, hogy felszólítsanak a beszállásra. Senki nem szólalt meg. Már mindent elmondtunk egymásnak. Már mindent megbeszéltünk. Már minden lehetőséget számba vettünk. Nincs más megoldás. Haza kell mennem. Egyedül.

Melinek sikerült, bekerült a YG-hez. A meghallgatás másnapján már fel is hívták és közölték vele a jó hírt. Nagyon örültem a sikerének. Tényleg. Azt hittük, ha neki sikerült, akkor nekem is fog. Olyan boldogok voltunk. De ez a boldogság csak egy napig tartott. Másnap engem is felhívtak. Épp a fiúkkal ünnepeltük Meli sikerét, amikor csörgött a telefonom. Lelkesen szóltam bele, de hamar lehervadt a mosoly az arcomról. Elmondták, hogy nagyon tehetséges vagyok, nagyon szeretnék, ha egy ilyen tehetség gazdagíthatná a TS családját, de ennek ellenére el kell utasítaniuk. Akkor, abban a pillanatban, úgy éreztem, hogy vége mindennek, nincs tovább. Teljesen lefagytam. A többiek beszéltek hozzám, de szavaik nem jutottak el az agyamig. Yongguk megpróbálta meggyőzni a főnökét még egyszer, de nem járt sikerrel. Végül is nem tudtuk meg, hogy pontosan mi az oka annak, hogy nem kerültem be, de már nem is érdekel. A lényegen nem változtat. Elbuktam. Sírva rohantam a szobámba és magamra zártam az ajtót. Egyedül akartam lenni. Végig kellett gondolnom, hogy mihez kezdjek.

Egy szemhunyásnyit sem aludtam aznap éjjel. Kattogott az agyam. Haragudtam Melire. Neki miért sikerült és nekem miért nem? Ennyivel jobb lenne nálam? Vagy Ji Yong-nak ennyivel több befolyása lenne? Ha abban a pillanatban Meli ott lett volna mellettem és azt mondja nekem, hogy hazajön velem, akkor egyből rávágtam volna, hogy rendben, menjünk együtt haza. De be kellett látnom, hogy nem lehetek önző és nem lehetek mérges rá. Nem az ő hibája, hogy így történt. Nem hagyhatom, hogy miattam szenvedjen. Itt kell maradnia, és meg kell valósítania az álmát, az álmunkat. Nem hagyhatom, hogy az én nyomorúságom tönkre tegye az ő életét is.

De mi lesz Yongguk-kal? Hogy fogok nélküle élni? Mi lesz velünk? Működhet köztünk a távkapcsolat? Ki fogja bírni a szerelmünk a távolságot? Van egyáltalán értelme folytatni? Visszatérhetek-e valaha Koreába? Van jövője a kapcsolatunknak?

Amikor már nem bírtam tovább ezeket a kínzó gondolatokat, felhívtam a szüleimet és elmondtam nekik, mi történt. Próbáltam őket még egyszer meggyőzni, hadd maradjak, de hajthatatlanok voltak. Sírtam és könyörögtem, de nem használt. Közölték, hogy 1 hét múlva haza kell mennem.

Tudtam, hogy a következő néhány nap maga lesz a pokol. Tudtam, hogy mindannyian szenvedni fogunk. De mégis mit tehettem volna? Le kellett zárnom a dolgokat. Mindent el kell rendeznem mielőtt elmegyek. Meli itt marad és boldog lesz Ji Yong mellett. Muszáj, hogy boldog legyen.

Yongguk itt marad, nélkülem, de nem lesz egyedül. Itt lesznek neki a B.A.P-os fiúk, a Big Bang, Meli és a rajongói. Ő nem lesz egyedül. Túl fogja élni. Egy idő után majd elfelejt és éli tovább az életét, nélkülem.

Én haza megyek. Egyedül. De az idő majd segít. Továbbtanulok vagy keresek valami munkát, elfoglalom magam, és idővel csak egy szép emlék lesz ez a három hónap.

Igen, így kell lennie. Az idő mindent meg fog oldani. Muszáj, hogy így legyen.

Ahogy eszembe jutott az a kínzó éjszaka, megborzongtam. Ránéztem a mellettem gubbasztó Yonggukra és összeszorult a szívem. Ésszerűen döntöttem, még akkor is, ha ezzel mindkettőnk szívét összetörtem. Ennek így kell lennie. Csak így tudunk tovább lépni. Ugye, igazam van? Ugye? 

25. rész

Seung-hyun POV

-          Főnök! – hajoltam meg YG Papa előtt.

-          Mi járatban Seung-hyun?

-          Kéne nekem egy hosszabb szabadság!

-          Szabadság? Aztán mégis mire föl?

-          Kérem Főnök, ne kérdezzen semmit. Szabadság vagy külföldi meló, mindegy, csak ne legyek itt.

-          Mi a fene történt?

-          Jobb, ha nem tud róla.

-          Jól van. Nem kíváncsiskodom. Mit szólnál ahhoz a sorozathoz, amit a múltkor említettem? Még nem találtak senkit a szerepre és állandóan zaklatnak, hogy téged akarnak.

-          Hol is lenne a forgatás?

-          Valami európai kis országban, most nem jut eszembe a neve.

-          Európa? Tökéletes! Elvállalom.

-          Tényleg?

-          Igen.

-          Remek!

-          Mikor kéne indulnom?

-          Felhívom őket és megbeszéljük a részleteket, aztán tájékoztatlak.

-          Köszönöm, Főnök.

-          Khm…Seung-hyun!

-          Igen, Főnök?

-          Mondd csak! Valami nőügy van a háttérben? Komoly lehet a dolog, ha még az országból is elmenekülsz.

-          Valami olyasmi. Akkor később beszélünk, Főnök.

Enikő és Meli POV

-          Ah, hulla fáradt vagyok. Szusszanjunk egy kicsit. – mondta Meli lihegve és elterült a földön.

-          Ne is mondd! Öt napja megállás nélkül próbálunk. Mázli, hogy pont most renoválják a kávézót. – rogyott a földre barátnője mellé Enikő.

-          Enikő!

-          Hmm?

-          Biztos jó lesz ez így? Még sosem voltunk meghallgatáson egyedül. Be vagyok tojva.

-          Én is. De ez a legjobb megoldás. Te mész a YG-hez, én meg a TS-hez.

-          Mennyivel jobb lenne, ha a fiúk egy ügynökségnél lennének.

-          Igen, az tényleg szuper lenne. Azért egy kicsit zavar a dolog.

-          Miért? – ült fel Meli.

-          Hát, ha be is jutunk, akkor nem saját erőnkből. Ez valahogy….nem is tudom…..olyan mintha csalnánk.

-          Lehet, de ez az utolsó esélyünk.

-          Igen, tudom.

-          Engem tudom mi bánt?

-          Mi? – nézett kérdőn barátnőjére Enikő.

-          Ha mindkettőnknek sikerül, akkor alig látjuk majd egymást. Te összeköltözöl Yongguk-kal én meg Ji Yong-al, te a TS-nél leszel egész nap én meg a YG-nél. Hogy fogunk így találkozni?

-          Igen, ez engem is aggaszt. De majd megoldjuk. Egyenlőre azon aggódjunk, hogy 1 hét múlva hazamegyünk-e vagy sem.

-          Igazad van. Aish, nem hiszem el, hogy a szüleink ilyen……ilyen izék.

-          Ja! Azt hittem, örülni fognak, hogy boldogok vagyunk itt, de még csak nem is érdekelte őket.

-          De gondolod hogyha nem megyünk haza, akkor tényleg képesek lennének idejönni és hazaráncigálni minket?

-          Hát, apa nagyon eltökélt volt. Nem gondoltam volna, hogy ilyen is tud lenni. Ha holnap nem sikerül a meghallgatás, kénytelenek leszünk hazamenni. – meredt szomorúan maga elé Enikő. – De ne beszéljünk erről, mert akkor tuti sírógörcsöt kapok. Evezzünk kellemesebb vizekre. Mi a helyzet a téglás őrülteddel?

-          Ez neked kellemesebb víz?

-          Pillanatnyilag a hazautazásunknál  minden téma jobb.

-          Igaz, ott a pont. Kérdésedre válaszolva, mióta hazajöttünk nem jelentkezett. Pedig arra számítottam, hogy majd a reptéren vár valami elmés üdvözlőajándékkal. Mondjuk ágyúval vagy egy kivégzőosztaggal. Szóval vagy felszívódott vagy valami nagyszabásúra készül. Nem tudom.

-          És ezt csak ilyen nyugodtan mondod?

-          Most mégis mit vársz, mit csináljak? Semmin nem változtat, ha már előre bepánikolok. …… Most meg mit mosolyogsz?

-          Esküszöm jót tett neked ez a saseang ügy.

-          Mert?

-          Nem tudom. Olyan kis magabiztos lettél. Három hónapja még hetekre begubóztál volna egy ilyen miatt, most meg……

-          Hmmm….igen, igazad van. – mosolygott Meli a barátnőjére. – Azért te is megváltoztál ám.

-          Tényleg?

-          Igen. Megkomolyodtál. Yongguk jó hatással van rád. Na meg ott van a Seung-hyun ügy is.

-          Igen. Hallottál róla valamit?

-          Annyit tudok, mint eddig. Kb. egy hete elutazott egy forgatásra, de Ji Yong nem tudta kideríteni, hogy hova ment. Biztos Seung-hyun kérte meg a Főnököt, hogy ne árulja el senkinek.

-          Biztos nagyon maga alatt van.

-          Te most sajnálod őt? – meredt meglepve barátnőjére Meli.

-          Igen, sajnálom. Te nem?

-          Őszintén? Nem, nem sajnálom. Bántott téged.

-          Tudom. Haragszom rá és sose fogok megbocsátani neki, de mégis sajnálom őt. Belegondoltál már, hogy milyen magányos lehetett, hogy idáig jutott?

-          Ez akkor sem menti fel az alól amit tett.

-          Igen, tudom. Azért remélem nem csinál semmi hülyeséget.

-          Te és az az áldott jó szíved. Pont, mint Yongguk. Még mindig nem értem, miért nem húzott be legalább egyet Seung-hyun-nak.

-          Na igen, az ég is egymásnak teremtett minket. Egyébként be akarta pótolni ezt a hiányosságot, de mire hazaértünk Seung-hyun már nem volt itt.

-          Na jó. Eleget pihentünk.

-          Igaz, nyomás vissza gyakorolni.

24. rész

Meli és Ji Yong POV

-          Jó reggelt álomszuszék. – nyomott egy puszit Meli homlokára Ji Yong.

-          Hmmm. Jó reggelt. Mióta vagy fent?

-          Úgy két órája?

-          És azóta engem nézel?

-          Igen.

-          Nem találtál jobb elfoglaltságot ennél?

-          Annál jobb időtöltést el sem tudok képzelni, minthogy benned gyönyörködjek.

-          Bolond vagy. – mondta Meli mosolyogva és kikelt az ágyból.

-          Hééé! Most meg hova mész? – kapta el a lány kezét Ji Yong.

-          Hmmm……a mosdóba?

-          De siess vissza.

-          Az ég áldjon meg! Pisilni megyek, nem világgá.

Mikor Meli visszatért a szobába Ji Yong még mindig az ágyban heverészett.

-          Nem akarsz felkelni?

-          Nem. Feküdj még vissza egy kicsit.

-          Miért is ne?!? – mondta Meli és visszabújt a takaró alá és kényelmesen elhelyezkedett Ji Yong karjaiban.

-          Meli! – szólalt meg a fiú néhány perc idilli csend után.

-          Hmm?

-          Nem akarom elrontani a hangulatot, de beszélnünk kell.

-          Tudom. – sóhajtott nagyot Meli, majd ráhasalt a fiúra, hogy láthassa az arcát.

-          Mi lesz velünk? – tért rá a lényegre Ji Yong.

-          Nem tudom. Én csak veled akarok lenni.

-          És én is veled. De…..

-          Muszáj mindig lennie egy de-nek?

-          Úgy tűnik a mi esetünkben igen.

-          Nem igazság.

-          Egyetértek. Elmondom én hogy gondolom, jó?!?

-          Hallgatlak.

-          Először is hivatalosan is bejelentem, hogy együtt vagyunk, lesz ami lesz. Aztán szeretném, ha összeköltöznénk. Idővel megkérem majd a kezed, összeházasodunk, gyerekeink lesznek és együtt öregszünk meg. Hogy hangzik?

-          Ööööö, csöppet előre rohantál az időben, nem gondolod?!?

-          Lehet, de én tényleg azt szeretném, hogy így legyen.

-          Hidd el én lennék a legboldogabb, ha mindez valóra válna. De….

-          Már megint egy de.

-          De van néhány bibi. – hagyta figyelmen kívül Meli a fiú megjegyzését.

-          Sajnos…..

-          Először is, ha bejelented a kapcsolatunkat, mit fognak szólni a rajongók?

-          Akik tényleg szeretnek engem, azok örülni fognak a boldogságomnak.

-          És a többiek? Hogy őszinte legyek, nem szeretnék minden héten ablakot csináltatni. Kicsit drága mulatság lenne.

-          Tudom. Engem is aggasztanak a sasaeng-ek, de nem tudok velük mit tenni. Idővel majd belenyugszanak és békén hagynak.

-          Komolyan így gondolod?

-          Muszáj, hogy így legyen.

-          Jól van. Akkor első gond kipipálva. A nyilvánosság elé lépünk és tűrünk, amíg a kedélyek lecsillapodnak.

-          Helyes. 1:0 nekem.

-          Második napirendi pont az összeköltözés. Én lennék a legboldogabb, ha veled élhetnék, de mi lesz Enikővel?

-          Természetesen ő is költözik velünk.

-          Komolyan mondod?

-          Persze! De gyanítom nem sokáig élünk majd egy fedél alatt így hármasban.

-          Igen, mondasz valamit. – mosolygott Meli. – Vajon most Enikőék is ilyesmikről beszélgethetnek?

-          Nagy rá az esély. – mosolygott Ji Yong is.

-          Ahhhh! Ez mind szép és jó, de 2 hét múlva letelik a határidő, amit a szüleink adtak és haza kell mennünk.

-          Nincs rá mód, hogy itt maradhassatok?

-          Bár lenne. Az egyetlen esélyünk az lenne, ha a jövő heti meghallgatásunk sikeres lenne. De nincs rá sok esély, mondhatni semmi. Egyszerűen az ügynökségeknek nincs szüksége külföldi táncosokra.

-          Ha engednéd, hogy segítsek…..

-          Komolyan gondolod, hogy be tudnál minket juttatni?

-          Egy próbát megérne, nem?

-          Igazad lehet. Most már azon a ponton vagyok, hogy kerüljön bármibe, de veled maradok.

-          Akkor ezt megbeszéltük. – vigyorgott Ji Yong.

-          Azért még Enikővel is beszéljünk majd erről, jó?

-          Rendben. És a többi napirendi pont?

-          Azokat bízzuk a jövőre. Rendben?

-          Rendben.

-          Van még valami, amit meg kell tárgyalnunk?

-          Részemről kifogytam a témákból.

-          Dettó.

-          Akkor mivel üssük el az utolsó néhány órát?

-          Hmmm……lenne néhány ötletem. – mondta Meli, majd feljebb mászott és Ji Yong ajkaira tapadt.

Enikő és Yongguk POV

Enikő és Yongguk szállodai szobájuk erkélyén üldögéltek és csendben eszegették a reggelijüket. Időnként lopva egymásra pillantottak, mintha mondani akarnának valamit, de végül egyikük sem szólalt meg. Befejezték a reggelit és szótlanul gyönyörködtek a kilátásban. Végül Yongguk törte meg a csendet.

-          Nem akarom, hogy elmenj. – mondta anélkül, hogy a lányra nézett volna.

-          Én sem akarok elmenni. – válaszolta Enikő még mindig maga elé meredve.

-          Nem tudnád valahogy meggyőzni a szüleidet? – kérdezte Yongguk és végre ránézett a lányra.

-          Mindent be fogok vetni annak érdekében, hogy veled maradhassak. – mondta Enikő, majd felállt, a fiúhoz sétált és az ölébe ült. – Nem akarok nélküled élni. Szeretlek. – mondta és megcsókolta a fiút.

-          Én is szeretlek és nem akarlak elveszíteni. – mondta Yongguk, miután ajkaik elváltak egymástól. – Még mindig nem akarod, hogy segítsek bejutni a TS-hez?

-          Már semmit sem tudok. Saját erőből biztos nem fog sikerülni, legalábbis a közeljövőben.

-          Akkor?

-          Még meg kell beszélnem Melivel. Számít a véleménye.

-          Ez azt jelenti, hogy te beleegyezel?

-          Igen, elfogadom a segítségedet. Ugyan nem tudom mi sül majd ki abból, ha protekcióval kerülünk be, de már nem érdekel. Veled akarok maradni és ezért bármire hajlandó vagyok.

Yongguk erre nem válaszolt. Elkomorult és a távolba meredt. Enikő a kezei közé fogta az arcát és maga felé fordította.

-          Mi a baj? Látom rajtad, hogy valami nyomja a lelked.

-          Jól látod, de nem biztos, hogy el akarom mondani.

-          Miért nem?

-          Mert nem akarok veszekedni.

-          Seung-hyun-nal kapcsolatos, ugye? – kérdezte Enikő, mire Yongguk bólintott.

A lány nagyot sóhajtott és fel akart állni, de a fiú nem engedte.

-          Maradj! – ölelte át a lányt. – Sajnálom. Nem akartam felhozni ezt a témát.

-          Semmi baj. Kérlek, mondd el mi bánt. Beszéljük meg. Ha magadban tartod, nem fogunk tudni túllépni ezen.

-          Igazad van.

-          Szóval?

-          Lefeküdtél vele?

Enikőt meglepte a kérdés. Tudta, hogy arca mindent elárul, de nem tudott uralkodni magán.

-          Szóval a válasz igen. – mondta Yongguk csalódottan, és lehajtotta a fejét.

-          De nem akartam. – mondta Enikő, mire a fiú felkapta a fejét.

-          Ezek szerint megerőszakolt? – kérdezte Yongguk és csak úgy sütött a harag a hangjából.

-          Igen…..nem……nem egészen.

-          Akkor most igen vagy nem?

-          Nem nevezném erőszaknak. Inkább mondjuk úgy, hogy elkerülendő a fájdalmat, hagytam magam. – mondta Enikő és a mondat végén elcsuklott a hangja. – Én annyira sajnálom. Nem….nem akartam elmondani. Nem akartalak még jobban megbántani. Annyira szégyellem magam. Bocsáss meg nekem! Kérlek! – borult a fiú nyakába és könnyei megállíthatatlanul folytak le az arcán.

-          Nem a te hibád. – mondta Yongguk és szorosan ölelte magához a lányt. – Az a szemét állat. Ki kellett volna tekernem a nyakát. Csak kerüljön a szemem elé.

Néhány percig némán ültek egymást ölelve, csak Enikő hüppögése törte meg időnként a csendet. Majd mikor úgy-ahogy megnyugodott, eltávolodott egy kicsit a fiútól és ránézett.

-          Miért hagytad csak úgy elmenni, mikor mindent bevallott? Hagyta volna magát, nem védekezett volna.

-          Tudom. De olyan szánalmas volt abban a pillanatban. Bármennyire is dühös voltam, nem éreztem helyénvalónak, hogy megverjem. De most már bánom.

-          Ez az egyik ok, amiért ennyire szeretlek. Az áldott jó szíved.

-          Hja! Ez fog a sírba vinni. De egyet muszáj lesz behúznom neki, ha legközelebb meglátom. Csak a férfiúi büszkeségem miatt.

-          Ha ettől jobban érzed magad, én nem foglak megállítani.

Egymásra mosolyogtak majd ajkaik szenvedélyes csókban forrtak össze. 

23. rész

Ji Yong POV

Ez az öt nap volt életem legszebb időszaka. Olyan boldog vagyok, mint még soha. Életem szerelme itt alszik mellettem, békésen, nyugodtan és én már vagy két órája gyönyörködöm benne. De holnap haza kell mennünk. Nem tudom mi vár ránk Szöulban. Félek. Sose gondoltam volna, hogy valaha is fogok valakit ennyire szeretni. Elképzelhetetlen volt számomra. De megtörtént, és úgy érzem, én vagyok a legboldogabb és legszerencsésebb ember a világon. Életemben először kívánom azt, bár ne lennék híres. Mennyivel könnyebb és nyugodtabb lenne az életünk az őrült sasaeng-ek nélkül. A sajtóban még csak találgatások vannak a kapcsolatunkról, de mi lesz, ha majd hivatalosan is bejelentjük, hogy együtt vagyunk? Vajon hány rajongó fog bekattanni? Hányan ragadnak majd téglát, tojást vagy paradicsomot és fordulnak Meli ellen? Vajon hányan fordulnak a Big Bang ellen? Belegondolni sem merek. Pedig előbb-utóbb fel fogom vállalni a kapcsolatunkat. Nem várhatom el Melitől, hogy életünk végéig bujkálnia kelljen. Nem tudom mit kéne tennem. Beszéltem erről a fiúkkal mielőtt ide utaztunk volna. Mindannyian támogatnak minket, és azt mondták ne aggódjak a csapat miatt. Ha el is veszítünk néhány rajongót, maradnak elegen. Tényleg nem tudom mi lenne a helyes. Sokszor megfordult a fejemben, hogy szakítanom kéne Melivel. Hiszen két hét múlva valószínűleg vissza kell mennie Magyarországra, és ki tudja, hogy mikor jön vissza, ha visszajön egyáltalán. Nem akarom, hogy elmenjen. Nem akarok nélküle élni, de azt sem akarom, hogy veszélyben legyen. Muszáj lesz erről beszélnünk mielőtt hazamegyünk. Egy biztos, nem lesz egy kellemes társalgás.

Ezen kívül aggódom Seung-hyun miatt. Teljesen ledöbbentett amit tett. Sose gondoltam volna, hogy képes ilyesmire. Azt hittem ismerem, de tévedtem. Részben hibásnak érzem magam. Nem voltam jó barátja. Nem vettem észre, hogy szenved. Talán ha jobban odafigyeltem volna rá, akkor mindez nem történik meg? Ki tudja? De kár is ezen töprengenem. Ő is elutazott, de nem mondta meg hová. Szerencsétlent nagyon lehordtam, üvöltöztem vele. Ő meg csak annyit mondott, hogy nagyon sajnálja és elment. Már megbántam, nem kellett volna kiabálnom vele, de annyira mérges voltam rá és a gondolat, hogy ezt Melivel is megtehette volna…..kikészített. Barátok vagyunk, már-már testvérek, mégsem beszélt nekem soha az érzéseiről. Azt mondta, nem akart gyengének látszani előttünk. Ekkora hülyeséget. Találnom kell neki egy lányt, valakit aki igazán szereti, aki Seung-hyun-ként szereti és nem T.O.P-ként.

És persze, aggódom Yongguk és Enikő miatt is. Szerencsére kibékültek, de vajon tényleg minden rendben van köztük? Nem vagyok hülye, tudom, hogy Seung-hyun és Enikő is titkol még valamit, nem mondtak el mindent. És biztos vagyok benne, hogy ezt Yongguk is érzi. Remélem elég erős a szerelmük ahhoz, hogy lezárják ezt az ügyet és továbblépjenek.

Áááááááá, mennyi gond. Nem fogok unatkozni, ha hazamegyünk, az biztos.

Seung-hyun POV

Iszonyatosan érzem magam. Tudom, megérdemlem. Minden egyes pillanatban bánom, amit tettem. Hogy voltam rá képes? Ez nem én vagyok. Vagy mégis? Ennyire el lennék keseredve? Valami nagyon nincs rendben velem. Képtelen vagyok a többiek szemébe nézni. Ji Yong haragszik rám, joggal. Meli szóba sem áll velem. A fiúk nem tudnak a dologról, de érzik, hogy történt valami és elég ferde szemmel néznek rám. Yongguk……azt hittem minimum agyonver…..de nem tett semmit. Pedig jobb lett volna. Megérdemeltem volna. És Enikő…….. Vajon tényleg szeretem őt? Ez lenne az én szerelmem? Így bánok azzal, akit szeretek? Ennyire elfuserált egy alak lennék? Azt mondta sosem fog megbocsátani. Meg is értem. Én se bocsátanék meg magamnak. Mégis megsajnált. De miért? Gyűlölnie kéne engem, nem sajnálni. Nem hibáztattam volna érte, ha feljelent. De nem tette. Igaza volt, hogy ha ez nyilvánosságra kerül, akkor mindannyiunk élete a feje tetejére állna. De akkor is megérdemelném a büntetést.

Tényleg nem értem mi ütött belém. Tényleg ennyire kétségbe lennék esve? Az tény, hogy magányos vagyok. De ez mindent megmagyaráz? Sok ember él magányosan a világon, mégse rabolják el az első szembejövő embert és kényszerítik arra, hogy betöltsék a bennük tátongó űrt. Valami baj van velem. Segítséget kéne kérnem. Nem akarom, hogy ez még egyszer megtörténjen. Hamarosan haza kell mennem, de képtelen vagyok a többiek szeme elé kerülni. Tudom, hogy már semmi sem lesz olyan, mint azelőtt. Az egyetlen megoldás, ha kilépek a bandából és eltűnök a nyilvánosság elől. Egyszerű, hétköznapi életet fogok élni. Igen. Ezt kell tennem. Nem érdemlem meg a rajongók szeretetét. Ha tudnák, milyen ember vagyok valójában……  Nem érdemlem meg a luxust, a hírnevet. Nem érdemlek semmit. Egy utolsó féreg vagyok. Sokat gondolkoztam rajta, hogy vajon miért alakult így az életem. A sok múltbeli megaláztatás és visszautasítás tett volna ilyenné? Lehet. De lehet, hogy mindig is bennem élt a rossz, csak a megfelelő időt várta, hogy előbújjon. Mit ne mondjak, várhatott volna még. De felesleges már a miérteken agyalni. Nem tudom meg nem történtté tenni a dolgokat. Nem tudom visszaforgatni az időt. És sajnos jóvátenni sem tudom. Az a legjobb, ha eltűnök a szemük elől, így legalább nem kell látniuk nap, mint nap. Így legalább nem emlékeztetem őket arra, hogy mit tettem. Igen. Ez lesz a legjobb megoldás. Ezt kell tennem.

Yongguk POV

Újra együtt vagyunk. Olyan, mintha éveket töltöttünk volna külön, pedig csak néhány nap volt az egész. Látszólag minden rendben van, látszólag. Itt alszik a karjaimban, érzem szíve minden egyes dobbanását. Szeretem őt, mindennél jobban. De a szerelem mellé egy másik is érzés is befúrta magát. A harag. Haragszom rá. Haragszom, mert belement Seung-hyun játékába. Haragszom, amiért nem bízott bennem. Haragszom, mert nem mondott el mindent. Tudom, hogy nem volt velem teljesen őszinte. Tudom, hogy valamit eltitkol. De a harag ellenére bízom benne. Ha úgy gondolja, hogy jobb, ha nem tudok róla, akkor elfogadom. Bár nagyon is tisztában vagyok vele, hogy mi az amit eltitkol. Biztos, hogy nem csak sakkoztak, amikor együtt voltak. Biztos, hogy lefeküdt Seung-hyun-nal. Ha erre gondolok…….legszívesebben kinyírnám azt a férget. Már bánom, hogy nem láttam el a baját, akkor, amikor lehetőségem lett volna rá. Nem védekezett volna. Láttam rajta, hogy simán hagyta volna, hogy agyonverjem. Épp ezért nem tettem semmit. Őszintén szólva megsajnáltam. Csak egy kicsit, egy nagyon kicsit. És a sajnálat helyét nagyon hamar átvette a harag és a gyűlölet. Igen. Gyűlölöm azért, amit tett. Gyűlölöm, mert miatta haragszom arra, akit a világon a legjobban szeretek. Sosem fogom megbocsátani Seung-hyun-nak, amit tett. De el kell fojtanom ezt a haragot, amit érzek. Nem hagyhatom, hogy felemésszen. Ami megtörtént, az megtörtént. Enikő újra velem van, az enyém. Szeret engem. Csak erre kell koncentrálnom. De mi lesz velünk? Két hét és valószínűleg hazamegy. Visszajön valaha? Nem hiszem, hogy képes lennék egy távkapcsolatra. Nekem szükségem van rá, hogy itt legyen mellettem, hogy megölelhessem, hogy megcsókolhassam, amikor csak akarom. Nem mehet el. Muszáj, hogy mellettem maradjon. Vajon Ji Yong is ugyanezen rágódik most? Ki kell találnunk valamit, hogy a lányok itt maradhassanak. Muszáj.

22. rész (+18)

HÁROM NAPPAL KÉSŐBB

Meli POV

A nyaraló csodás volt és még annál is szebb. Tudtam, hogy Ji Yong legszívesebben ki sem kelne az ágyból, de még fájt itt-ott így kénytelen volt várni. A házat egy hatalmas erdő ölelte körbe és egy gyönyörű tó is volt a közelben. Sokat sétáltunk és beszélgettünk. Együtt főztünk és esténként összebújva néztük a TV-t. De a harmadik nap végén már nem bírtam magammal. Bevallom nőisen, ki voltam éhezve. Megvacsoráztunk, majd Ji Yong, a kis házias, neki állt mosogatni. Én gyorsan lefürödtem, majd egy szál köntösben tipegtem be a konyhába. Csendben mögé osontam és hátulról megöleltem.

-          Szia. – mondtam neki.

-          Szia.

-          Sok van még?

-          Miért? Csak nem tervezel valamit?

Erre lábujjhegyre álltam és megpusziltam a nyakát.

-          Hmmm! Nem is tudom. Talán. – mondtam, majd adtam még egy puszit a nyakára.

-          A mosatlan megvár. – mondta hirtelen, majd elzárta a csapot és szembefordult velem. – Biztos, hogy elég jól vagy már hozzá?

-          Nem érdekel. – mondtam és ajkaira tapadtam.

Belemosolygott a csókunkba. Szorosan magához ölelt. Mohón faltuk egymás ajkait. Egyik kezemmel a pólója alá nyúltam és a hátát simogattam, másik kezemmel hajába túrtam. Ő a fenekem alá nyúlt és felkapott, lábaimmal átkulcsoltam a derekát. Ajkaink egy pillanatra sem váltak el egymástól. Teljesen belefeledkeztem a csókcsatába, mert észre se vettem, hogy közben fölértünk a hálószobába. Lerakott a földre és ajkaink elváltak egymástól. Lihegve mosolyogtunk egymásra. Megfogtam a pólóját és levettem róla. Ajkaink újra megtalálták egymást, kezeim pedig mellkasát és hasát simogatták. Ő kioldotta a köntösöm övét és egy laza mozdulattal letolta a vállaimról és hagyta a földre esni. Eközben én a nadrágját gomboltam ki, majd boxerével együtt gyorsan megszabadítottam tőle. Végig simítottam meredező férfiasságán, amitől belenyögött csókunkba. A karjaiba kapott és óvatosan az ágyra fektetett. Az ágy mellett állt és csak bámult.

-          Most mi van? – kérdeztem és felkönyököltem.

-          Olyan gyönyörű vagy. – mondta. – Hiányoztál.

-          Bolond vagy. – mondtam mosolyogva, majd megfogtam a kezét és magamra rántottam.

A nyakamat csókolgatta, majd kényeztetni kezdte a melleimet. Kínzó lassúsággal csinált mindent, de annyira, hogy az őrületbe kergetett vele.

-          Kérlek, Ji Yong!

-          Türelem Baby. Ráérünk. – lehelte a bőrömre. Beleborzongtam.

Melleim után végigcsókolta az oldalamat, a hasamat, kikerülve a kék-zöld foltokat. Végül elérkezett legérzékenyebb pontomhoz. Nyelve először lassan, majd egyre gyorsabban dolgozott, majd megéreztem, ahogy egyik ujja belém csusszan, amit nem sokkal később követett egy másik is. A lepedőt markolásztam és hangosan nyögtem. Közel voltam a csúcshoz, nagyon közel. Még néhány nyalintás és robbantam, egész testem beleremegett. Próbáltam összeszedni széthullott darabjaimat, miközben ő fölém támaszkodott és a nyakamat csókolgatta. A hátát simogattam és mikor már úgy éreztem úgy-ahogy összeszedtem magam, lendületet vettem, magam alá gyűrtem és ráültem. Mellkasát, hasát csókolgattam, simogattam, miközben csípőmet előre-hátra mozgatva izgattam férfiasságát. Majd rámarkoltam és lassan magamba vezettem. Mindketten felnyögtünk a jól eső érzéstől. Mozogni kezdtem, lassan, majd egyre gyorsabban. A mellkasán támaszkodtam, ő a csípőmet fogta és tekintetünk egy pillanatra sem engedte el a másikét. Majd hirtelen magára rántott, az ajkaimra tapadt majd fordított a felálláson és ő került felülre. Most már ő diktálta a tempót és nem fogta vissza magát.

-          Én mindjárt……ahhh……Ji Yong……még…..

-          Én……is…….mindjárt………

Néhány lökéssel később szinte egyszerre értük el a csúcsot és remegve élveztünk el. Fáradtan borult rám és még hosszú percekig vívtuk ádáz küzdelmünket a normális légzésért.

Enikő POV

Három napja érkeztünk meg Jeju-ra. Annyira boldog voltam, hogy megbocsátott nekem. Bár van némi lelkiismeret furdalásom, hogy nem voltam vele teljesen őszinte. Képtelen lennék neki elmondani, hogy ….. mit szépítsek rajta……lefeküdtem Seung-hyun-al. Nem akarom, hogy tudja. Elég, ha én tudom. Akár milyen boldog voltam, be kellett vallanom, hogy valami megváltozott közöttünk. Nem tudom, hogy pontosan mi. Talán érezte, hogy eltitkolok előle valamit? Mióta itt vagyunk nem beszéltünk Seung-hyun-ról és a történtekről. Pedig igazán szeretném tudni, hogy mi jár a fejében. De nem akarok rákérdezni. Majd ha úgy érzi, hogy beszélni akar róla, akkor beszélünk. Próbáltam elrejteni az aggodalmaimat és élvezni az együtt töltött időt. De nem úgy alakultak a dolgok, ahogy elterveztem. Nem közeledett felém, úgy. Kézen fogva sétáltunk a tengerparton, sokszor megölelt és megcsókolt, összebújva lustálkodtunk a TV előtt, de ennél több nem történt. Lehet, hogy azt várja, hogy én kezdeményezzek? Erre jutottam a második nap végén. Hát, ha így állunk, akkor lépnem kell. Reggel korán felébredtem, hagytam neki egy cetlit, hogy elmentem sétálni. Lementem a tengerpartra és kerestem egy eldugott helyet, ahova nagy valószínűséggel a kutya se jár. Miután megtaláltam a tökéletes helyet, elmentem a városba és vettem néhány dolgot. Pár órával később elégedetten sétáltam vissza a szállodába. Yongguk már felkelt és épp a reggelit majszolta.

-          Jó reggelt! – léptem be a szobába.

-          Jó reggelt! – mondta teli szájjal. – Merre jártál?

-          Hmmm. Az titok. – mosolyogtam rá.

-          Azt hiszem nem szeretem a titkokat. – mondta és elkomorult az ábrázata.

-          És mit szólsz a meglepetésekhez? – próbáltam menteni a menthetőt.

-          Na az mindjárt más. – mosolygott ismét.

-          Helyes. – mondtam vidáman és én is leültem reggelizni.

Délelőtt lementünk a tengerpartra. Fürödtünk, napoztunk, jól éreztük magunkat. Kora délután szedelőzködni kezdtem.

-          Hova mész? – kérdezte meglepetten.

-          Te is jössz.

-          Hova?

-          Meglepetés. – mondtam és elindultam.

Pár másodperccel később már mellettem sétált. Tudtam, hogy izgatott, mégse kérdezett semmit.

-          Itt vagyunk. – mondtam úgy negyed órával később és büszkén mutattam délelőtti alkotásomra.

Szerencsére minden úgy volt, ahogy hagytam. A hatalmas pléd, a párnák, a rengeteg édesség, a pezsgő a hűtőládában. Minden.

-          Hát ez?

-          Tetszik?

-          Nagyon. – mondta vidáman. – De mikor csináltad ezt?

-          Reggel.

-          Fantasztikus vagy. – mondta, majd felkapott és megpörgetett.

Leültünk, kinyitottuk a pezsgőt és élveztük a finomabbnál finomabb édességeket. Vártam, hogy kezdeményez, de nem. Nem történt semmi. Kész. Én most untam meg. Kivettem a kezéből a poharat és elhajítottam, majd rávetettem magam. Meglepődött, de nem ellenkezett. Rátapadtam az ajkaira és táncba hívtam nyelvét. Belement a játékba. Úgy faltuk egymás ajkait, mint két kiéhezett vadállat. Gyorsan lekerült rólunk a fürdőruha. Még mindig én voltam fölül. Nyakát csókolgattam, a mellbimbóit harapdáltam, miközben fenekemet keményedő férfiasságához dörzsöltem. Légzése egyre gyorsult és száját apró nyögések hagyták el. Majd hirtelen a hátamra fordított és mellém könyökölt. Ajkaink újra összeforrtak és mohón faltuk egymást. Kezével melleimet simogatta, mellbimbóimmal játszadozott, majd hasamon végigsimítva elérte lábam közét és legérzékenyebb pontomat kezdte kényeztetni. Mutatóujja belém csusszant, miközben hüvelykujjával csiklómat dörzsölgette. Nem akartam tovább várni. Azt akartam, hogy bennem legyen, hogy eggyé váljunk.

-          Yongguk, kérlek! – lihegtem.

Értette a célzást és elmosolyodott. Befészkelte magát a lábaim közé és egy erőteljes lökéssel már bennem is volt. Észveszejtő tempót diktált. Egyszerűen fantasztikus volt. Ajkaink egy pillanatra sem váltak el egymástól, mintha teljesen egybeolvadtak volna a gyönyörtől. Nyelveink körbe-körbe kergették egymást. Próbáltam átfordítani a hátára, de nem hagyta. Ő akart irányítani. Lábaimat a derekára kulcsoltam, kezeimmel a vállaiba markoltam. Éreztem, hogy már nem sok kell, és a mennybe jutok.

-          Yong…..guk……én……

-          Tu….dom…..én……is

A testem megfeszült és remegni kezdtem. A gyönyör újra és újra átjárt. Néhány lökéssel később Yongguk is elélvezett, majd egy elégedett sóhajjal rám borult. Néhány percig még így feküdtünk, majd felemelte a fejét és a szemembe nézett.

-          Szeretlek. – mondta.

-          Én is szeretlek téged.

-          Soha többé ne hagyj el.

-          Nem foglak.

-          Ígéred? – kérdezte és egy könnycsepp gördült le az arcán.

-          Ígérem.

A nyakamba temette az arcát és éreztem, hogy folynak a könnyei. Amilyen szorosan csak tudtam, magamhoz öleltem és azt kívántam, bárcsak valahogy ki tudnám törölni az emlékeiből azt a néhány napot.