15. rész

Enikő POV

Órákig ültem a kanapén mozdulatlanul és csak meredtem magam elé, kattogott az agyam. Jól elcsesztem mindent. Mégis mit képzeltem? Hogy hagyhattam, hogy Seung-hyun ennyire megfélemlítsen? Hogy tehettem ezt Yongguk-al? Valahogy helyre kell hoznom, amíg még nem késő. Végül döntésre jutottam. El kell mondanom az igazat, lesz ami lesz. Muszáj beszélnem Melivel.

Felpattantam, magamhoz vettem a táskám és már indultam is. Szinte végig futottam az utat a Big Bang dormjához. Épp befordultam a sarkon, amikor láttam, hogy Ji Yong kiszáll a kocsiból, megkerüli azt majd kisegíti Melit. Jesszus! Mi történhetett Melivel? Alig áll a lábán.

Pár másodperccel később léptem be az ajtón, mint Meliék, de a látvány, ami fogadott rögtön megállásra kényszerített. A nappali közepén volt a csoportosulás. Taeyang Seung-hyun-t ölelte hátulról, Daesung Yongguk-ot, Seungri pedig közöttük állt és nagyon magyarázott valamit, de Seung-hyun és Yongguk kiabálásától nem igazán értettem, hogy mit. Láttam, hogy Yongguk-nak felszakadt a szemöldöke és felrepedt a szája, Seung-hyun-nak pedig vérzett az orra. Ezek miattam verekedtek. Ha nem lennék ennyire megrémülve még tetszene is a dolog. Úristen miket beszélek!! Megráztam magam, és közbeléptem.

-          Elég legyen ebből! – üvöltöttem amilyen hangosan csak tudtam.

Mindenki elnémult és minden fej felém fordult. Valamivel halkabban folytattam.

-          Elég legyen! Fejezzétek be! – néztem hol egyikükre, hol másikukra. – Mindenki higgadjon le!

Ahogy végignéztem rajtuk, meg kellett állapítanom, hogy Yongguk jóval több ütést kaphatott. Könnybe lábadt a szemem, ahogy ránéztem és mielőtt tudatosult volna bennem, hogy mit teszek, megindultam felé. Meglepődve nézett rám. De hirtelen egy kéz szorítását éreztem meg a csuklómon és a következő pillanatban szerelmem arca távolodni kezdett tőlem. Seung-hyun magával rángatott mielőtt bármit mondhattam volna. Belökött a kocsi anyósülésére.

-          Ki ne merj szállni, különben megjárod! – mondta olyan dühösen, hogy a frászt hozta rám.

Bevágódott mellém és már száguldottunk is, ki tudja hová.

Yongguk POV

Órákig bolyongtam az utcán miután eljöttem Enikőtől. Képtelen voltam felfogni, ami történt. Azt hittem boldog velem. Seung-hyun annyival jobb lenne nálam? Mit adhat neki, amire én képtelen vagyok? Mit rontottam el? Annyira szeretem őt! Az volt minden vágyam, hogy mellette legyek. De összetörte a szívem. Nagyon fáj. Iszonyatosan fáj. Sose gondoltam volna, hogy létezik ekkora fájdalom a világon. Bármennyit is gondolkodtam rajta, csak nem hagyott nyugodni valami. Ha tényleg nem szeret, ha tényleg Seung-hyun-t szereti, miért nem tudott a szemembe nézni? Miért érzem úgy, hogy valamit eltitkol előlem? Olyan megviseltnek tűnt az arca. Sírt. Biztos vagyok benne, hogy sírt. Vajon szeretett egyáltalán? Hinnem kell, hogy így volt. Hinnem kell, hogy neki is fáj. Így valamivel könnyebb elviselni. Aish! Megőrjít ez a bizonytalanság. Uralkodnom kellett volna magamon. Nem kellett volna így elrohannom. De hát nem úgy tűnt, mint akinek lenne még mondanivalója. Nem mehetek vissza. Nem kérdezhetem meg tőle. Félek a válaszától. Mit kéne tennem? Nyugodjak bele, és engedjem el? Vagy harcoljak érte? Fogalmam sincs. Vajon, ha nem megyek el a buliról, akkor mindez nem történt volna meg? Vagy csak áltatom magam? Tudnom kell, hogy történt.

Mire feleszméltem, már a Big Bang dorm előtt álltam. Nem gondolkoztam, csak megnyomtam a csöngőt és vártam. Kitárult az ajtó és Seung-hyun-al találtam szembe magam. Ahogy meglátott gonosz vigyor jelent meg az arcán.

-          Mi szél hozott? – kérdezte.

-          Beszélhetnénk?

Nem válaszolt csak arrébb lépett, hogy be tudjak menni.

-          A többiek? – kérdeztem.

-          Egyedül vagyok.

-          Helyes.

Bementem és leültem a kanapéra, majd ő is helyet foglalt velem szemben.

-          Mondd amit akarsz, aztán húzz el! – mondta még mindig vigyorogva.

-          Mégis mi a fenének örülsz ennyire?

-          Hmmmm……szimplán csak jó kedvem van. Gondolom beszéltél Enikővel, azért vágsz ilyen fancsali képet.

-          Igen, beszéltem vele.

-          Akkor már mindent tudsz. Nem értem mit keresel itt.

-          Közel sem tudok mindent. Nem igazán avatott be a részletekbe.

-          Óóóóó! És mégis mire vagy kíváncsi?

-          Magam sem tudom. Csak szeretném megérteni.

-          Mit kell ezen megérteni? Dobott téged, mert velem akar lenni. Ennyi, ilyen egyszerű.

-          Nem! – kezdtem dühbe gurulni. – Nem ilyen egyszerű. Érzem, hogy valami több van emögött annál, hogy szimplán csak beléd szeretett. Muszáj, hogy több legyen! – az utolsó mondatot már inkább csak saját magamnak mondtam.

-          Nem tudom mit vársz tőlem.

-          Mondd el mi történt tegnap este!

-          Mi a francnak?

-          Csak mondd el! – kiabáltam rá.

-          Jól van, jól van. Ha már ilyen szépen kéred. – mondta azzal az idegesítő vigyorral az arcán. – Nos! Nem a tegnapi bulin kezdődött, már jó ideje érlelődött a dolog. Korábban kellett volna szakítania veled, de szerintem élvezte a helyzetet. Ki ne élvezné, ha két pasi kényezteti? Aztán tegnap, miután szó nélkül otthagytad, úgy tűnt elhatározta magát. Nála töltöttem az éjszakát és mondhatom felejthetetlen volt. Ugye, hogy olyan, mint egy vadmacska?

-          Elég! Hagyd abba! Ne beszélj így róla! – ugrottam fel és megindultam felé.

-          Nyugi, haver! Most mit idegeskedsz? Te akartad tudni a részleteket.

-          Nem hiszek neked! Enikő nem ilyen! – már előtte álltam és minden erőmmel azon voltam, hogy visszafogjam magam.

-          De! Ő pontosan ilyen. Csak te vak voltál, és nem vetted észre. – mondta és ő is felállt. – És most mit akarsz csinálni? Küzdjünk meg érte? Ezt te se gondolhatod komolyan? – röhögött fel.

Kész. Betelt a pohár. Behúztam neki egyet. Megtántorodott, de nem esett el. Szinte rögtön viszonozta az ütést. Innentől nem volt visszaút. Egymásnak estünk. Hol ő volt fölényben, hol én. Megszűnt körülöttünk a külvilág. Már mindketten véreztünk, amikor megérkeztek a többiek. Daesung megragadott hátulról, Taeyang ugyanezt tette Seung-hyun-al és próbáltak visszafogni minket. Seungri közénk lépett és kiabált valamit, de nem igazán érdekelt. Én is kiabáltam, magam sem tudom mit, és Seung-hyun is mondta a magáét. Nem sokkal később Enikő hangja térített magamhoz.

-          Elég legyen ebből! – kiabálta.

Mindannyian ránéztünk.

-          Elég legyen! Fejezzétek be! Mindenki higgadjon le! – mondta miközben ide-oda kapkodta a fejét, majd végül rajtam állapodott meg a tekintete.

Könnytől csillogtak a szemei. Rám meredt majd lassan elindult felém. Meglepett, de feléledt bennem a remény. Szóval nem vagyok közömbös számára. Még mindig érez irántam valamit. Ha nem így lenne, akkor egyből Seung-hyun-hoz rohant volna. Nem mozdultam. Vártam, hogy odaérjen hozzám. De hirtelen Seung-hyun megragadta a csuklóját és kirángatta a házból. Utána akartam futni, de a többiek nem engedtek.