2013. december 26., csütörtök

16. rész

Meli POV

Seung-hyun elviharzott Enikővel, mi többiek pedig csak álltunk és nem tettünk semmit. Yongguk utánuk akart rohanni, de a fiúk nem engedték. Némán tűrte, hogy leültessék a kanapéra. Nem ellenkezett, nem szólt semmit. Legszívesebben felmentem volna Ji Yong szobájába, magamra húztam volna a takarót és napokig ki sem keltem volna az ágyból. De hát nem hagyhatom csak így itt. Nagyot sóhajtottam, oda sétáltam hozzá és mellé ültem. A fiúk közben szépen lassan kislisszoltak a szobából és magunkra hagytak minket. Gondolkoztam mit mondhatnék neki, de semmi értelmes nem jutott az eszembe.
-          Ha valaki most látna minket, azt hihetné, hogy jól elvertük egymást! – mondtam végül és egy mosolyt erőltettem az arcomra.
Lassan rám nézett, végignézett rajtam, majd kikerekedett szemekkel megkérdezte.
-          Jesszus, hát veled meg mi történt?
-          Lett egy rajongóm, csak sajnos a rosszabb fajtából.
-          De azért jól vagy? Nem sérültél meg komolyan, ugye?
-          Mindenem fáj, de jól vagyok. És te hogy érzed magad?
-          Hah! Szerinted? Enikő közölte velem, hogy beleszeretett Seung-hyun-ba és szakított velem. Nem értem ezt az egészet.
-          Én sem. De jelenleg nem vagyok olyan állapotban, hogy ezen filózzak.
-          Jaj, ne haragudj! Van elég bajod, nem akarlak még az én problémáimmal is terhelni! Elmegyek. – állt volna fel, de megállítottam.
-          Várj! Ugye nem tervezel semmi őrültséget?
-          Köszönöm, hogy aggódsz értem, de ígérem jó fiú leszek. – válaszolta egy szomorú mosoly kíséretében. Felállt és elindult a kijárat felé.
-          Yongguk! – szóltam utána.
-          Igen? – fordult vissza felém.
-          Ugye most hazamész?
-          Igen, azt terveztem.
-          Helyes. Holnap gyere ide és beszélgessünk. Jó?
-          Biztos?
-          Biztos. – mosolyogtam rá bíztatóan.
-          Rendben. És …… köszönöm.
-          Most menj és vigyázz magadra!
Aigoo! Szegény fiú. Behunytam a szemem és elnyúltam a kanapén. Mindenem sajgott. Lehetne ez a nap még ennél is rosszabb? Ekkor, mintegy válaszképpen, megszólalt a telefonom, jelezve hogy üzenetem érkezett. Néhány perccel később rá kellett jönnöm, hogy az előző kérdésemre egy nagy IGEN a válasz. Kelletlenül kotortam elő a zsebemből a telefont. Az üzenet rövid volt, de annál lényegre törőbb.

EZ CSAK A KEZDET VOLT, RIBANC!

Aish! Most komolyan. Honnan a francból tudja a számomat? Ennek a csajnak nincs jobb dolga annál, mint hogy velem szórakozzon? Tényleg orvosi segítségre lenne szüksége vagy néhány pofonra, hogy észhez térjen. Hirtelen nagyon dühös lettem. Gondolkodás nélkül felhívtam a számot, amiről az üzenet jött. „A hívott számon előfizető nem kapcsolható…..” Remek! Biztos eldobható mobilt használt, szóval a rendőrség ismét kilőve.
-          Aish! Ezt nem hiszem el! – mondtam hangosan.
Ismét lehunytam a szemeimet és próbáltam megnyugodni. Nem tudom sikerrel jártam-e, vagy csak a testem volt túl kimerült, de nem sokára éreztem, hogy álomvilág lassan de biztosan beszippant. Félálomban lehettem még, amikor éreztem hogy a telefonomat valaki kiveszi a kezemből, pár másodperccel később két erős kar felemel a kanapéról majd némi lépcsőzés után a pihe-puha ágyikóba fektet és gondosan betakargat. Éreztem, ahogy keze végigsimít arcomon, majd ajkai lágyan érintik ajkaimat. Meghallottam édes hangját, de nem tudom mit mondhatott, mert mire szavai elértek volna hozzám, én már álomországban voltam és jó ideig ott szándékoztam maradni.

Ji Yong POV

Mikor beléptem a nappaliba láttam, hogy Yongguk sehol, Meli pedig a kanapén fekszik, szemei csukva és nagyon ráncolja a homlokát, miközben keze görcsösen szorongatja a telefonját. Kivettem a kezéből és megnéztem a kijelzőt. Olyan dühös lettem az üzenet elolvasása után, hogy legszívesebben a földhöz vágtam volna a telefont, de hát nem az enyém, így inkább zsebre raktam. Felemeltem Melit majd felvittem a szobámba, lefektettem és betakargattam. Az ágy mellé térdeltem és hozzáhajoltam. Végigsimítottam arcát majd megcsókoltam, mire elmosolyodott.
-          Meli? – kérdeztem halkan, de nem reagált. Ezek szerint elaludt. – Én annyira sajnálom. Minden az én hibám. Nem tudom mit kéne tennem. Azt mondtam, hogy nem engedem, hogy bajod essen. De mégis megtörtént. Tényleg nem tudom mi lenne a helyes. Az eszem azt súgja, hogy jobb lenne neked nélkülem, de a szívem….. a szívem hallani sem akar arról, hogy elengedjelek. Mindennél jobban szeretlek, képtelen lennék nélküled élni. De belehalnék, ha valami történne veled. Bárcsak a nap 24 órájában melletted lehetnék és megvédhetnélek, de ez lehetetlen. Félek, hogy ha sikerül leállítani ezt a téglás őrültet, akkor jön egy következő, majd még egy és még egy. Ennek sose lesz vége. Mindig lesznek olyanok, akik ártani akarnak neked. Csodálkozom, hogy még csak ez az egy őrült lépett akcióba, de van egy olyan érzésem, hogy ez még tényleg csak a kezdet. Jaj, Meli! Én tényleg nem tudom mit tegyek. Tényleg csak úgy tudlak megvédeni, ha elhagylak? Nincs más megoldás?

Reméltem, hogy semmit nem hallott abból, amit itt összehordtam. Úgy tűnt szavaim nem jutottak el hozzá, mert békés arccal szuszogott. Remélem valami nagyon szépet álmodik, és legalább erre a kis időre boldog. Még egyszer megcsókoltam és kimentem a szobából.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése