19. rész

-          Mit miért?

-          Miért kellett így történnie? Miért nem mondtad el egyszerűen hogy érzel? Miért kellett………megerőszakolnod és megzsarolnod?

-          Hogy miért? Mert elborult az agyam. Láttam, hogy milyen boldogok vagytok Yongguk-al. Tudtam, hogy esélyem sincs nálad. Tudtam, hogy sose választanál engem. Vagy tévedek?

-          Nem……azt hiszem nem tévedsz. – válaszoltam halkan. – De akkor is……

-          Tudom, hogy hibát követtem el. – mondta alig hallhatóan.

-          Hogy mit mondtál?

-          Tudom, hogy hülyeséget csináltam. Már megbántam.

-          Komolyan mondod? – nem hittem a fülemnek.

-          Igen, komolyan!

Nagyon dühös lettem. Megbánta? Most komolyan? Ennyi? És részéről le van zárva? Hát én mindjárt képen törlöm. Felálltam és eltrappoltam az ablakhoz, mielőtt olyat teszek vagy mondok, amit magam is megbánok. Hallottam, hogy ő is feláll és oda sétál hozzám.

-          Most dühös vagy. – mondta, nem kérdezte.

-          Az vagyok.

-          Tudom és abszolút megértem.

-          Tisztában vagy vele, hogy mit tettél?

-          Én………

-          Akkor elmondom. – szembefordultam vele. – Bedrogoztál, kihasználtad az állapotomat és megerőszakoltál, megfenyegettél, és most meg elraboltál. Tönkretetted a boldogságomat, miattad összetörtem Yongguk szívét. Azét az emberét, akit a világon a legjobban szeretek. A legjobb barátnőm szóba sem áll velem. És mindezek után annyit bírsz kinyögni, hogy megbántad? Na menj a sunyiba Seung-hyun! – a végén már üvöltöttem.

Nem érdekelt, ha feldühítem, nem érdekelt, ha megüt. Azt akartam, hogy tudja mit tett. Vártam, hogy mit reagál, de meg se mukkant csak bámult rám. Végtelen szomorúság ült a szemeiben. Bármennyire is dühös voltam rá, megsajnáltam. Én és az áldott jó szívem. Nem bírtam tovább nézni a bánatos képét. Elindultam vissza a kanapéhoz, de elkapta a kezem.

-          Üss meg!

-          Mi?

-          Üss meg, kérlek! Megérdemlem. Töltsd ki rajtam a haragodat. Üss addig, amíg csak akarsz.

-          Te hülye vagy!

-          Kérlek!

-          Nem foglak megütni. Az nem változtatna semmin. Csak a kezem fájdulna meg. Most pedig engedj el! – mondtam, mire szó nélkül eleresztett.

Visszasétáltam a kanapéhoz, ledobtam magam és egy hajtásra kiittam a poharamat. Hátradőltem és lehunytam a szemem. Pár perc múlva ő is leült mellém.

-          Sajnálom. – hallottam meg a hangját.

-          Sajnálhatod is.

-          És most mi lesz?

-          Nem tudom. ……..Hadd kérdezzek valamit! – néztem rá.

-          Mit?

-          Miért döntöttél úgy, hogy mindezt elmondod nekem? Folytathattad volna tovább, ki tudja meddig.

-          A bunyó után, amikor elindultál Yongguk felé……én…….én bepánikoltam. Tudtam, hogy ha nem ráncigállak el onnan, akkor vége, mindenre fény derül és elveszítelek. Ezt nem engedhettem. Aztán az úton idefelé végig gondoltam mindent és rá kellett jönnöm, hogy mekkora egy barom voltam. Hogy gondolhattam, hogy majd idővel belém szeretsz? Áááááááá! Én annyira sajnálom! – mondta és arcát a két tenyerébe temette.

Nem szóltam semmit. Nem tudtam mit mondani. Néhány perc múlva a vállai rázkódni kezdtek. Most komolyan sír? Ő sír? Mi a franc? Nem nekem kéne itt itatni az egereket? Nem én vagyok az áldozat? Ó te jó ég, hova kerültem?

Meli POV

Megkajáltunk, átöltöztünk és indulásra kész voltunk. Nem tudtuk elérni se Seung-hyun-t, se Enikőt. Aggódtam. De csak nem történt bajuk. Arról már tudnánk. Aggódtam Yongguk-ért is. Nagyon gyászos volt a hangja a telefonban, amikor hívtam. A BAP-os srácok is aggódnak érte. Mindegyikük felhívott és tengernyi kérdést tettek fel. Mondtam nekik, hogy mindent el fogunk mondani, ahogy odaérünk. Az ajtónál vártam, hogy végre indulhassunk. Ji Yong ooooooolyan sokáig öltözködik mindig. És még azt mondják, hogy a lányokra kell várni. Na de végre lelibegett a lépcsőn és kitárta nekem a bejárati ajtót. Bár ne tette volna. Ahogy kiléptem, valami eltalálta a vállamat, majd éreztem hogy végigfolyik a karomon. Egy tojás. Most ez komoly? Lepillantottam és láttam, hogy 4-5 lány áll a lépcső alján és artikulálatlanul üvöltöznek, majd hirtelen tojások és paradicsomok kezdtek felém repülni. Annyira meglepődtem, hogy elfelejtettem mozogni. Mielőtt azonban újabb találat ért volna Ji Yong eltakarta előlem a kilátást. Hallottam, hogy a tojások és paradicsomok a hátán puffannak. Amint a lányoknak leesett, hogy egyetlen szerelmüket sikerült eltalálniuk, megdermedtek és óbégatni kezdtek. Kihasználva a pillanatnyi zűrzavart, Ji Yong betuszkolt a házba és becsapta maga mögött az ajtót.

-          A fenébe! Most kezdhetem elölről az öltözködést. – mondta és rám mosolygott, de nem tudtam viszonozni. – Hahó! Föld hívja Melit! Hallasz?

-          Hallak.

-          Akkor jó. Gyerünk, siess átöltözni. Yongguk már vár.

-          Aha.

-          Meli!

-          Hmmm?

-          Ennyire megijesztett néhány tojás meg paradicsom?

-          Hát, mi tagadás….. Most már mindig ez lesz? Ezentúl védőfelszerelésben kell az utcára lépnem? – kérdeztem és rámeredtem.

-          Nézd! – mondta és magához húzott. – Én…..sajnálom!......Egyezzünk meg valamiben! – kicsit eltolt magától és a szemembe nézett. – Most elmegyünk Yongguk-hoz és megpróbálunk lelket önteni belé. Aztán visszajövünk, összepakoljuk a legszükségesebb dolgokat és elhúzunk a városból néhány napra. Ott majd mindent szépen átbeszélünk és kitaláljuk hogyan tovább. Na mit szólsz hozzá?

-          Rendben. Jó tervnek tűnik.

-          Akkor ezt megbeszéltük.

-          Igen.

-          Oké! Akkor én most megyek és átöltözök. Sietek. – azzal már szaladt is fel a szobájába.

-          Akkor még van időm. – sóhajtottam.

Nyugodtan a fürdőbe mentem és egy vizes törülközővel letöröltem a tojást a kabátomról majd a hajszárítóval megszárítottam. Visszamentem a nappaliba, ledobtam magam a kanapéra és nyugisan lapozgatni kezdtem az egyik újságot.