20. rész

Enikő POV

Szótlanul ültünk egymás mellett. Gondolkoztam, vajon hogy tudnám helyre hozni a dolgokat. Vajon helyre lehet egyáltalán hozni még bármit is? Bíztam benne, hogy igen.

-          Jól van. – mondtam hosszas hallgatás után és Seung-hyun felé fordultam. – Éjszakára itt maradunk. Már késő van és nem hiszem, hogy vagy olyan állapotban, hogy vezess.

-          Jogos. – válaszolta. – És holnap?

-          Holnap haza megyünk és mindent szépen elmondasz Yongguk-nak és reméljük a legjobbakat.

-          Nincs más lehetőség?

-          Nincs. Te okoztad a bajt. A legkevesebb, hogy minden tőled telhetőt megteszel.

-          Értem. Ezek szerint semmi esély arra, hogy engem válassz.

-          Ezt most ugye nem komolyan kérdezted? – nem válaszolt. – Iszonyatosan mérges vagyok rád. Nem tudom képes leszek-e valaha is megbocsátani neked. Emellett, bár dühít a gondolat, de azt hiszem megértem, hogy miért tetted. Elfogadni nem tudom, de megértem.

-          Ez is valami. – mondta és elmosolyodott.

-          És ennél többre egyenlőre ne is számíts.

-          Értettem.

-          Viszont szeretném, ha Yongguk nem tudná meg, hogy ….. hogy…

-          Igen, értem. Nem fogom elmondani neki. A végén még lenyisszantaná a kis T.O.P-ot.

-          Akkor én most lefekszem. Napok óta nem tudtam rendesen aludni.

-          Sajnálom.

-          Sajnálhatod is.

-          Az emeleten balra az első ajtó, mellette a fürdőszoba.

-          Kösz.

Felsétáltam a szobába, bedőltem az ágyba és szinte azonnal elaludtam. Reggel kipihenten és reményekkel telve ébredtem. Hátamra fordultam és beleütköztem valamibe. Odanéztem és Seung-hyun feküdt mellettem és engem nézett.

-          Mi a fenét keresel itt?

-          Ne haragudj. De nem bírtam megállni. Valószínűleg ez volt az utolsó alkalom, hogy együtt lehetünk. Csak melletted akartam lenni még egy kicsit.

-          Ha valami csoda folytán Yongguk megbocsát nekem, ugye nem kell attól félnem, hogy megint valami hülyeséget csinálsz?

-          Megígérem, hogy többé nem állok kettőtök közé. A szavamat adom rá.

-          Bízhatok benned?

-          Igen.

-          Remélem is. – nem bíztam benne, de reméltem, hogy állja a szavát. – Akkor induljunk.

-          Rendben.

Először is felhívtam a kávézót és kértem egy szabadnapot. A főnök nem volt túl lelkes. Megtudtam, hogy Meli is szabadságot kért. Remélem jól van.

Rendbe szedtük magunkat és kb. fél óra múlva elindultunk haza. Útközben megálltunk enni valamit. Nem sokat beszéltünk. Nagyon ideges voltam, és ahogy elnéztem ő is. Szerettem volna már otthon lenni. Remélem Yongguk meg tud bocsátani.

Meli POV

-          Kész vagyok. – száguldott le a lépcsőn Ji Yong jó 45 perccel később.

-          Teljesen biztos vagy benne? – kérdeztem és leraktam a kezemből a harmadik teljesen kiolvasott újságot.

-          Igen, teljesen. – mosolygott rám büszkén.

-          Remek. És hogy jutunk el a kocsihoz? A dobálózós libák még biztos itt vannak a ház előtt.

-          Már elmentek.

-          Tényleg?

-          Aham.

-          Szuper. Akkor menjünk.

Az utca nyugodt volt és csendes. Bepattantunk a kocsiba és elindultunk. Pár perce lehettünk úton, amikor megcsörrent a mobilom. Enikő volt az.

-          Enikő! Te jó ég? Jól vagy? Hol voltál? Mi történt? Miért nem hívtál?

-          Nyugi. Semmi bajom, jól vagyok. Seung-hyun-al voltam. Nem sokára otthon leszünk. Ha hazaértünk, mindent elmagyarázok.

-          Jól van. De mi most Ji Yong-al épp Yongguk-hoz megyünk. Szegény nagyon maga alatt van.

-          Tudom. – mondta Enikő szomorú hangon. – Meli. Szeretnék kérni egy szívességet.

-          És mi lenne az?

-          Gyertek a lakásunkba és légyszí hozzátok magatokkal Yongguk-ot is.

-          Miért?

-          Kérlek, most ne kérdezz semmit, csak tedd meg ezt nekem. Ígérem, mindent meg fogok magyarázni. Bízz bennem!

-          Jól van. Akkor ott találkozunk.

-          Meli!

-          Hmm?

-          Ugye jól vagy? Láttam, hogy megsérültél és hallottam a főnöktől, hogy szabadságot vettél ki, csak hát nem nagyon volt alkalmam megkérdezni, mi történt.

-          Igen, jól vagyok. Csak néhány karcolás. Összefutottam a téglás őrülttel útban Ji Yong-hoz és hát a csaj inkább a tettek embere.

-          És a zsaruk mit mondtak?

-          Nem szóltunk nekik. Nem lett volna értelme. Nem láttam az arcát és nem volt ott senki rajtunk kívül.

-          Értem. De biztos jól vagy?

-          Biztos.

-          Aish! Ez is az én hibám. Ha mindent elmondtam volna neked, akkor nem indultál volna el egyedül és mindez nem történik meg. Annyira sajnálom.

-          Ez igaz, de nem haragszom rád, legalábbis emiatt nem.

-          Értettem a célzást.

-          Mertem remélni.

-          Akkor nem sokára találkozunk. Szia.

-          Szia.

Kinyomtam a telefont és nagyot sóhajtottam. Vajon mire készülnek?

-          Minden rendben? – kérdezte Ji Yong.

-          Igen, csak kicsit változott a terv.

Beavattam a részletekbe, majd nem sokkal később megérkeztünk a B.A.P dormhoz. Becsöngettünk és vártunk. Yongguk nyitott ajtót.

-          Azta haver! Úgy nézel ki, mint a mosott szar! – üdvözölte kedvesen barátját Ji Yong.

-          Kösz. Úgy is érzem magam. Gyertek be.

-          Te gyere ki. Változott a terv. – mondtam neki.

-          Hogyhogy?

-          Ne kérdezz semmit, csak gyere velünk. – mondta Ji Yong. – Vedd a cipőd és indulás.

-          Nem mondjátok el mi folyik itt?

-          Nem. – mondtuk egyszerre és elindultunk vissza a kocsihoz.

Szegény Yongguk. Olyan tanácstalanul ült a hátsó ülésen. Láttam rajta, hogy majd megőrül a kíváncsiságtól, de nem mondtunk neki semmit. Folyamatosan figyeltem őt a visszapillantó tükörben. Láttam, hogy mennyire szenved. És láttam még valamit a tükörben.

-          Öhm, Ji Yong.

-          Hmm?

-          Azt hiszem követnek minket. Az a taxi elég régóta a nyomunkban van.

-          Tudom.

-          Tudod?

-          Ja. Ne foglalkozz vele.

-          De…..

-          Kérlek! Úgy se tudunk mit tenni. Ne hagyd hogy felzaklasson.

Igaza volt. Így inkább lehunytam a szemem és próbáltam elterelni a gondolataimat. Alig vártam, hogy végre kettesben lehessünk.