2013. december 26., csütörtök

23. rész

Ji Yong POV

Ez az öt nap volt életem legszebb időszaka. Olyan boldog vagyok, mint még soha. Életem szerelme itt alszik mellettem, békésen, nyugodtan és én már vagy két órája gyönyörködöm benne. De holnap haza kell mennünk. Nem tudom mi vár ránk Szöulban. Félek. Sose gondoltam volna, hogy valaha is fogok valakit ennyire szeretni. Elképzelhetetlen volt számomra. De megtörtént, és úgy érzem, én vagyok a legboldogabb és legszerencsésebb ember a világon. Életemben először kívánom azt, bár ne lennék híres. Mennyivel könnyebb és nyugodtabb lenne az életünk az őrült sasaeng-ek nélkül. A sajtóban még csak találgatások vannak a kapcsolatunkról, de mi lesz, ha majd hivatalosan is bejelentjük, hogy együtt vagyunk? Vajon hány rajongó fog bekattanni? Hányan ragadnak majd téglát, tojást vagy paradicsomot és fordulnak Meli ellen? Vajon hányan fordulnak a Big Bang ellen? Belegondolni sem merek. Pedig előbb-utóbb fel fogom vállalni a kapcsolatunkat. Nem várhatom el Melitől, hogy életünk végéig bujkálnia kelljen. Nem tudom mit kéne tennem. Beszéltem erről a fiúkkal mielőtt ide utaztunk volna. Mindannyian támogatnak minket, és azt mondták ne aggódjak a csapat miatt. Ha el is veszítünk néhány rajongót, maradnak elegen. Tényleg nem tudom mi lenne a helyes. Sokszor megfordult a fejemben, hogy szakítanom kéne Melivel. Hiszen két hét múlva valószínűleg vissza kell mennie Magyarországra, és ki tudja, hogy mikor jön vissza, ha visszajön egyáltalán. Nem akarom, hogy elmenjen. Nem akarok nélküle élni, de azt sem akarom, hogy veszélyben legyen. Muszáj lesz erről beszélnünk mielőtt hazamegyünk. Egy biztos, nem lesz egy kellemes társalgás.
Ezen kívül aggódom Seung-hyun miatt. Teljesen ledöbbentett amit tett. Sose gondoltam volna, hogy képes ilyesmire. Azt hittem ismerem, de tévedtem. Részben hibásnak érzem magam. Nem voltam jó barátja. Nem vettem észre, hogy szenved. Talán ha jobban odafigyeltem volna rá, akkor mindez nem történik meg? Ki tudja? De kár is ezen töprengenem. Ő is elutazott, de nem mondta meg hová. Szerencsétlent nagyon lehordtam, üvöltöztem vele. Ő meg csak annyit mondott, hogy nagyon sajnálja és elment. Már megbántam, nem kellett volna kiabálnom vele, de annyira mérges voltam rá és a gondolat, hogy ezt Melivel is megtehette volna…..kikészített. Barátok vagyunk, már-már testvérek, mégsem beszélt nekem soha az érzéseiről. Azt mondta, nem akart gyengének látszani előttünk. Ekkora hülyeséget. Találnom kell neki egy lányt, valakit aki igazán szereti, aki Seung-hyun-ként szereti és nem T.O.P-ként.
És persze, aggódom Yongguk és Enikő miatt is. Szerencsére kibékültek, de vajon tényleg minden rendben van köztük? Nem vagyok hülye, tudom, hogy Seung-hyun és Enikő is titkol még valamit, nem mondtak el mindent. És biztos vagyok benne, hogy ezt Yongguk is érzi. Remélem elég erős a szerelmük ahhoz, hogy lezárják ezt az ügyet és továbblépjenek.
Áááááááá, mennyi gond. Nem fogok unatkozni, ha hazamegyünk, az biztos.

Seung-hyun POV

Iszonyatosan érzem magam. Tudom, megérdemlem. Minden egyes pillanatban bánom, amit tettem. Hogy voltam rá képes? Ez nem én vagyok. Vagy mégis? Ennyire el lennék keseredve? Valami nagyon nincs rendben velem. Képtelen vagyok a többiek szemébe nézni. Ji Yong haragszik rám, joggal. Meli szóba sem áll velem. A fiúk nem tudnak a dologról, de érzik, hogy történt valami és elég ferde szemmel néznek rám. Yongguk……azt hittem minimum agyonver…..de nem tett semmit. Pedig jobb lett volna. Megérdemeltem volna. És Enikő…….. Vajon tényleg szeretem őt? Ez lenne az én szerelmem? Így bánok azzal, akit szeretek? Ennyire elfuserált egy alak lennék? Azt mondta sosem fog megbocsátani. Meg is értem. Én se bocsátanék meg magamnak. Mégis megsajnált. De miért? Gyűlölnie kéne engem, nem sajnálni. Nem hibáztattam volna érte, ha feljelent. De nem tette. Igaza volt, hogy ha ez nyilvánosságra kerül, akkor mindannyiunk élete a feje tetejére állna. De akkor is megérdemelném a büntetést.
Tényleg nem értem mi ütött belém. Tényleg ennyire kétségbe lennék esve? Az tény, hogy magányos vagyok. De ez mindent megmagyaráz? Sok ember él magányosan a világon, mégse rabolják el az első szembejövő embert és kényszerítik arra, hogy betöltsék a bennük tátongó űrt. Valami baj van velem. Segítséget kéne kérnem. Nem akarom, hogy ez még egyszer megtörténjen. Hamarosan haza kell mennem, de képtelen vagyok a többiek szeme elé kerülni. Tudom, hogy már semmi sem lesz olyan, mint azelőtt. Az egyetlen megoldás, ha kilépek a bandából és eltűnök a nyilvánosság elől. Egyszerű, hétköznapi életet fogok élni. Igen. Ezt kell tennem. Nem érdemlem meg a rajongók szeretetét. Ha tudnák, milyen ember vagyok valójában……  Nem érdemlem meg a luxust, a hírnevet. Nem érdemlek semmit. Egy utolsó féreg vagyok. Sokat gondolkoztam rajta, hogy vajon miért alakult így az életem. A sok múltbeli megaláztatás és visszautasítás tett volna ilyenné? Lehet. De lehet, hogy mindig is bennem élt a rossz, csak a megfelelő időt várta, hogy előbújjon. Mit ne mondjak, várhatott volna még. De felesleges már a miérteken agyalni. Nem tudom meg nem történtté tenni a dolgokat. Nem tudom visszaforgatni az időt. És sajnos jóvátenni sem tudom. Az a legjobb, ha eltűnök a szemük elől, így legalább nem kell látniuk nap, mint nap. Így legalább nem emlékeztetem őket arra, hogy mit tettem. Igen. Ez lesz a legjobb megoldás. Ezt kell tennem.

Yongguk POV


Újra együtt vagyunk. Olyan, mintha éveket töltöttünk volna külön, pedig csak néhány nap volt az egész. Látszólag minden rendben van, látszólag. Itt alszik a karjaimban, érzem szíve minden egyes dobbanását. Szeretem őt, mindennél jobban. De a szerelem mellé egy másik is érzés is befúrta magát. A harag. Haragszom rá. Haragszom, mert belement Seung-hyun játékába. Haragszom, amiért nem bízott bennem. Haragszom, mert nem mondott el mindent. Tudom, hogy nem volt velem teljesen őszinte. Tudom, hogy valamit eltitkol. De a harag ellenére bízom benne. Ha úgy gondolja, hogy jobb, ha nem tudok róla, akkor elfogadom. Bár nagyon is tisztában vagyok vele, hogy mi az amit eltitkol. Biztos, hogy nem csak sakkoztak, amikor együtt voltak. Biztos, hogy lefeküdt Seung-hyun-nal. Ha erre gondolok…….legszívesebben kinyírnám azt a férget. Már bánom, hogy nem láttam el a baját, akkor, amikor lehetőségem lett volna rá. Nem védekezett volna. Láttam rajta, hogy simán hagyta volna, hogy agyonverjem. Épp ezért nem tettem semmit. Őszintén szólva megsajnáltam. Csak egy kicsit, egy nagyon kicsit. És a sajnálat helyét nagyon hamar átvette a harag és a gyűlölet. Igen. Gyűlölöm azért, amit tett. Gyűlölöm, mert miatta haragszom arra, akit a világon a legjobban szeretek. Sosem fogom megbocsátani Seung-hyun-nak, amit tett. De el kell fojtanom ezt a haragot, amit érzek. Nem hagyhatom, hogy felemésszen. Ami megtörtént, az megtörtént. Enikő újra velem van, az enyém. Szeret engem. Csak erre kell koncentrálnom. De mi lesz velünk? Két hét és valószínűleg hazamegy. Visszajön valaha? Nem hiszem, hogy képes lennék egy távkapcsolatra. Nekem szükségem van rá, hogy itt legyen mellettem, hogy megölelhessem, hogy megcsókolhassam, amikor csak akarom. Nem mehet el. Muszáj, hogy mellettem maradjon. Vajon Ji Yong is ugyanezen rágódik most? Ki kell találnunk valamit, hogy a lányok itt maradhassanak. Muszáj.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése