Meli és Ji Yong POV
-
Jó reggelt álomszuszék. – nyomott egy puszit
Meli homlokára Ji Yong.
-
Hmmm. Jó reggelt. Mióta vagy fent?
-
Úgy két órája?
-
És azóta engem nézel?
-
Igen.
-
Nem találtál jobb elfoglaltságot ennél?
-
Annál jobb időtöltést el sem tudok képzelni,
minthogy benned gyönyörködjek.
-
Bolond vagy. – mondta Meli mosolyogva és kikelt
az ágyból.
-
Hééé! Most meg hova mész? – kapta el a lány
kezét Ji Yong.
-
Hmmm……a mosdóba?
-
De siess vissza.
-
Az ég áldjon meg! Pisilni megyek, nem világgá.
Mikor Meli visszatért a szobába Ji Yong még mindig az ágyban
heverészett.
-
Nem akarsz felkelni?
-
Nem. Feküdj még vissza egy kicsit.
-
Miért is ne?!? – mondta Meli és visszabújt a
takaró alá és kényelmesen elhelyezkedett Ji Yong karjaiban.
-
Meli! – szólalt meg a fiú néhány perc idilli
csend után.
-
Hmm?
-
Nem akarom elrontani a hangulatot, de beszélnünk
kell.
-
Tudom. – sóhajtott nagyot Meli, majd ráhasalt a
fiúra, hogy láthassa az arcát.
-
Mi lesz velünk? – tért rá a lényegre Ji Yong.
-
Nem tudom. Én csak veled akarok lenni.
-
És én is veled. De…..
-
Muszáj mindig lennie egy de-nek?
-
Úgy tűnik a mi esetünkben igen.
-
Nem igazság.
-
Egyetértek. Elmondom én hogy gondolom, jó?!?
-
Hallgatlak.
-
Először is hivatalosan is bejelentem, hogy
együtt vagyunk, lesz ami lesz. Aztán szeretném, ha összeköltöznénk. Idővel
megkérem majd a kezed, összeházasodunk, gyerekeink lesznek és együtt öregszünk
meg. Hogy hangzik?
-
Ööööö, csöppet előre rohantál az időben, nem
gondolod?!?
-
Lehet, de én tényleg azt szeretném, hogy így
legyen.
-
Hidd el én lennék a legboldogabb, ha mindez
valóra válna. De….
-
Már megint egy de.
-
De van néhány bibi. – hagyta figyelmen kívül
Meli a fiú megjegyzését.
-
Sajnos…..
-
Először is, ha bejelented a kapcsolatunkat, mit
fognak szólni a rajongók?
-
Akik tényleg szeretnek engem, azok örülni fognak
a boldogságomnak.
-
És a többiek? Hogy őszinte legyek, nem szeretnék
minden héten ablakot csináltatni. Kicsit drága mulatság lenne.
-
Tudom. Engem is aggasztanak a sasaeng-ek, de nem
tudok velük mit tenni. Idővel majd belenyugszanak és békén hagynak.
-
Komolyan így gondolod?
-
Muszáj, hogy így legyen.
-
Jól van. Akkor első gond kipipálva. A
nyilvánosság elé lépünk és tűrünk, amíg a kedélyek lecsillapodnak.
-
Helyes. 1:0 nekem.
-
Második napirendi pont az összeköltözés. Én
lennék a legboldogabb, ha veled élhetnék, de mi lesz Enikővel?
-
Természetesen ő is költözik velünk.
-
Komolyan mondod?
-
Persze! De gyanítom nem sokáig élünk majd egy
fedél alatt így hármasban.
-
Igen, mondasz valamit. – mosolygott Meli. –
Vajon most Enikőék is ilyesmikről beszélgethetnek?
-
Nagy rá az esély. – mosolygott Ji Yong is.
-
Ahhhh! Ez mind szép és jó, de 2 hét múlva
letelik a határidő, amit a szüleink adtak és haza kell mennünk.
-
Nincs rá mód, hogy itt maradhassatok?
-
Bár lenne. Az egyetlen esélyünk az lenne, ha a
jövő heti meghallgatásunk sikeres lenne. De nincs rá sok esély, mondhatni
semmi. Egyszerűen az ügynökségeknek nincs szüksége külföldi táncosokra.
-
Ha engednéd, hogy segítsek…..
-
Komolyan gondolod, hogy be tudnál minket
juttatni?
-
Egy próbát megérne, nem?
-
Igazad lehet. Most már azon a ponton vagyok,
hogy kerüljön bármibe, de veled maradok.
-
Akkor ezt megbeszéltük. – vigyorgott Ji Yong.
-
Azért még Enikővel is beszéljünk majd erről, jó?
-
Rendben. És a többi napirendi pont?
-
Azokat bízzuk a jövőre. Rendben?
-
Rendben.
-
Van még valami, amit meg kell tárgyalnunk?
-
Részemről kifogytam a témákból.
-
Dettó.
-
Akkor mivel üssük el az utolsó néhány órát?
-
Hmmm……lenne néhány ötletem. – mondta Meli, majd
feljebb mászott és Ji Yong ajkaira tapadt.
Enikő és Yongguk POV
Enikő és Yongguk szállodai szobájuk erkélyén üldögéltek és
csendben eszegették a reggelijüket. Időnként lopva egymásra pillantottak,
mintha mondani akarnának valamit, de végül egyikük sem szólalt meg. Befejezték
a reggelit és szótlanul gyönyörködtek a kilátásban. Végül Yongguk törte meg a
csendet.
-
Nem akarom, hogy elmenj. – mondta anélkül, hogy
a lányra nézett volna.
-
Én sem akarok elmenni. – válaszolta Enikő még
mindig maga elé meredve.
-
Nem tudnád valahogy meggyőzni a szüleidet? –
kérdezte Yongguk és végre ránézett a lányra.
-
Mindent be fogok vetni annak érdekében, hogy
veled maradhassak. – mondta Enikő, majd felállt, a fiúhoz sétált és az ölébe ült.
– Nem akarok nélküled élni. Szeretlek. – mondta és megcsókolta a fiút.
-
Én is szeretlek és nem akarlak elveszíteni. –
mondta Yongguk, miután ajkaik elváltak egymástól. – Még mindig nem akarod, hogy
segítsek bejutni a TS-hez?
-
Már semmit sem tudok. Saját erőből biztos nem
fog sikerülni, legalábbis a közeljövőben.
-
Akkor?
-
Még meg kell beszélnem Melivel. Számít a
véleménye.
-
Ez azt jelenti, hogy te beleegyezel?
-
Igen, elfogadom a segítségedet. Ugyan nem tudom
mi sül majd ki abból, ha protekcióval kerülünk be, de már nem érdekel. Veled
akarok maradni és ezért bármire hajlandó vagyok.
Yongguk erre nem válaszolt. Elkomorult és a távolba meredt.
Enikő a kezei közé fogta az arcát és maga felé fordította.
-
Mi a baj? Látom rajtad, hogy valami nyomja a
lelked.
-
Jól látod, de nem biztos, hogy el akarom
mondani.
-
Miért nem?
-
Mert nem akarok veszekedni.
-
Seung-hyun-nal kapcsolatos, ugye? – kérdezte
Enikő, mire Yongguk bólintott.
A lány nagyot sóhajtott és fel akart állni, de a fiú nem
engedte.
-
Maradj! – ölelte át a lányt. – Sajnálom. Nem
akartam felhozni ezt a témát.
-
Semmi baj. Kérlek, mondd el mi bánt. Beszéljük
meg. Ha magadban tartod, nem fogunk tudni túllépni ezen.
-
Igazad van.
-
Szóval?
-
Lefeküdtél vele?
Enikőt meglepte a kérdés. Tudta, hogy arca mindent elárul,
de nem tudott uralkodni magán.
-
Szóval a válasz igen. – mondta Yongguk
csalódottan, és lehajtotta a fejét.
-
De nem akartam. – mondta Enikő, mire a fiú
felkapta a fejét.
-
Ezek szerint megerőszakolt? – kérdezte Yongguk
és csak úgy sütött a harag a hangjából.
-
Igen…..nem……nem egészen.
-
Akkor most igen vagy nem?
-
Nem nevezném erőszaknak. Inkább mondjuk úgy,
hogy elkerülendő a fájdalmat, hagytam magam. – mondta Enikő és a mondat végén
elcsuklott a hangja. – Én annyira sajnálom. Nem….nem akartam elmondani. Nem akartalak
még jobban megbántani. Annyira szégyellem magam. Bocsáss meg nekem! Kérlek! –
borult a fiú nyakába és könnyei megállíthatatlanul folytak le az arcán.
-
Nem a te hibád. – mondta Yongguk és szorosan
ölelte magához a lányt. – Az a szemét állat. Ki kellett volna tekernem a
nyakát. Csak kerüljön a szemem elé.
Néhány percig némán ültek egymást ölelve, csak Enikő
hüppögése törte meg időnként a csendet. Majd mikor úgy-ahogy megnyugodott,
eltávolodott egy kicsit a fiútól és ránézett.
-
Miért hagytad csak úgy elmenni, mikor mindent
bevallott? Hagyta volna magát, nem védekezett volna.
-
Tudom. De olyan szánalmas volt abban a
pillanatban. Bármennyire is dühös voltam, nem éreztem helyénvalónak, hogy
megverjem. De most már bánom.
-
Ez az egyik ok, amiért ennyire szeretlek. Az
áldott jó szíved.
-
Hja! Ez fog a sírba vinni. De egyet muszáj lesz
behúznom neki, ha legközelebb meglátom. Csak a férfiúi büszkeségem miatt.
-
Ha ettől jobban érzed magad, én nem foglak megállítani.
Egymásra mosolyogtak majd ajkaik szenvedélyes csókban
forrtak össze.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése