2013. december 26., csütörtök

24. rész

Meli és Ji Yong POV

-          Jó reggelt álomszuszék. – nyomott egy puszit Meli homlokára Ji Yong.
-          Hmmm. Jó reggelt. Mióta vagy fent?
-          Úgy két órája?
-          És azóta engem nézel?
-          Igen.
-          Nem találtál jobb elfoglaltságot ennél?
-          Annál jobb időtöltést el sem tudok képzelni, minthogy benned gyönyörködjek.
-          Bolond vagy. – mondta Meli mosolyogva és kikelt az ágyból.
-          Hééé! Most meg hova mész? – kapta el a lány kezét Ji Yong.
-          Hmmm……a mosdóba?
-          De siess vissza.
-          Az ég áldjon meg! Pisilni megyek, nem világgá.
Mikor Meli visszatért a szobába Ji Yong még mindig az ágyban heverészett.
-          Nem akarsz felkelni?
-          Nem. Feküdj még vissza egy kicsit.
-          Miért is ne?!? – mondta Meli és visszabújt a takaró alá és kényelmesen elhelyezkedett Ji Yong karjaiban.
-          Meli! – szólalt meg a fiú néhány perc idilli csend után.
-          Hmm?
-          Nem akarom elrontani a hangulatot, de beszélnünk kell.
-          Tudom. – sóhajtott nagyot Meli, majd ráhasalt a fiúra, hogy láthassa az arcát.
-          Mi lesz velünk? – tért rá a lényegre Ji Yong.
-          Nem tudom. Én csak veled akarok lenni.
-          És én is veled. De…..
-          Muszáj mindig lennie egy de-nek?
-          Úgy tűnik a mi esetünkben igen.
-          Nem igazság.
-          Egyetértek. Elmondom én hogy gondolom, jó?!?
-          Hallgatlak.
-          Először is hivatalosan is bejelentem, hogy együtt vagyunk, lesz ami lesz. Aztán szeretném, ha összeköltöznénk. Idővel megkérem majd a kezed, összeházasodunk, gyerekeink lesznek és együtt öregszünk meg. Hogy hangzik?
-          Ööööö, csöppet előre rohantál az időben, nem gondolod?!?
-          Lehet, de én tényleg azt szeretném, hogy így legyen.
-          Hidd el én lennék a legboldogabb, ha mindez valóra válna. De….
-          Már megint egy de.
-          De van néhány bibi. – hagyta figyelmen kívül Meli a fiú megjegyzését.
-          Sajnos…..
-          Először is, ha bejelented a kapcsolatunkat, mit fognak szólni a rajongók?
-          Akik tényleg szeretnek engem, azok örülni fognak a boldogságomnak.
-          És a többiek? Hogy őszinte legyek, nem szeretnék minden héten ablakot csináltatni. Kicsit drága mulatság lenne.
-          Tudom. Engem is aggasztanak a sasaeng-ek, de nem tudok velük mit tenni. Idővel majd belenyugszanak és békén hagynak.
-          Komolyan így gondolod?
-          Muszáj, hogy így legyen.
-          Jól van. Akkor első gond kipipálva. A nyilvánosság elé lépünk és tűrünk, amíg a kedélyek lecsillapodnak.
-          Helyes. 1:0 nekem.
-          Második napirendi pont az összeköltözés. Én lennék a legboldogabb, ha veled élhetnék, de mi lesz Enikővel?
-          Természetesen ő is költözik velünk.
-          Komolyan mondod?
-          Persze! De gyanítom nem sokáig élünk majd egy fedél alatt így hármasban.
-          Igen, mondasz valamit. – mosolygott Meli. – Vajon most Enikőék is ilyesmikről beszélgethetnek?
-          Nagy rá az esély. – mosolygott Ji Yong is.
-          Ahhhh! Ez mind szép és jó, de 2 hét múlva letelik a határidő, amit a szüleink adtak és haza kell mennünk.
-          Nincs rá mód, hogy itt maradhassatok?
-          Bár lenne. Az egyetlen esélyünk az lenne, ha a jövő heti meghallgatásunk sikeres lenne. De nincs rá sok esély, mondhatni semmi. Egyszerűen az ügynökségeknek nincs szüksége külföldi táncosokra.
-          Ha engednéd, hogy segítsek…..
-          Komolyan gondolod, hogy be tudnál minket juttatni?
-          Egy próbát megérne, nem?
-          Igazad lehet. Most már azon a ponton vagyok, hogy kerüljön bármibe, de veled maradok.
-          Akkor ezt megbeszéltük. – vigyorgott Ji Yong.
-          Azért még Enikővel is beszéljünk majd erről, jó?
-          Rendben. És a többi napirendi pont?
-          Azokat bízzuk a jövőre. Rendben?
-          Rendben.
-          Van még valami, amit meg kell tárgyalnunk?
-          Részemről kifogytam a témákból.
-          Dettó.
-          Akkor mivel üssük el az utolsó néhány órát?
-          Hmmm……lenne néhány ötletem. – mondta Meli, majd feljebb mászott és Ji Yong ajkaira tapadt.

Enikő és Yongguk POV

Enikő és Yongguk szállodai szobájuk erkélyén üldögéltek és csendben eszegették a reggelijüket. Időnként lopva egymásra pillantottak, mintha mondani akarnának valamit, de végül egyikük sem szólalt meg. Befejezték a reggelit és szótlanul gyönyörködtek a kilátásban. Végül Yongguk törte meg a csendet.
-          Nem akarom, hogy elmenj. – mondta anélkül, hogy a lányra nézett volna.
-          Én sem akarok elmenni. – válaszolta Enikő még mindig maga elé meredve.
-          Nem tudnád valahogy meggyőzni a szüleidet? – kérdezte Yongguk és végre ránézett a lányra.
-          Mindent be fogok vetni annak érdekében, hogy veled maradhassak. – mondta Enikő, majd felállt, a fiúhoz sétált és az ölébe ült. – Nem akarok nélküled élni. Szeretlek. – mondta és megcsókolta a fiút.
-          Én is szeretlek és nem akarlak elveszíteni. – mondta Yongguk, miután ajkaik elváltak egymástól. – Még mindig nem akarod, hogy segítsek bejutni a TS-hez?
-          Már semmit sem tudok. Saját erőből biztos nem fog sikerülni, legalábbis a közeljövőben.
-          Akkor?
-          Még meg kell beszélnem Melivel. Számít a véleménye.
-          Ez azt jelenti, hogy te beleegyezel?
-          Igen, elfogadom a segítségedet. Ugyan nem tudom mi sül majd ki abból, ha protekcióval kerülünk be, de már nem érdekel. Veled akarok maradni és ezért bármire hajlandó vagyok.
Yongguk erre nem válaszolt. Elkomorult és a távolba meredt. Enikő a kezei közé fogta az arcát és maga felé fordította.
-          Mi a baj? Látom rajtad, hogy valami nyomja a lelked.
-          Jól látod, de nem biztos, hogy el akarom mondani.
-          Miért nem?
-          Mert nem akarok veszekedni.
-          Seung-hyun-nal kapcsolatos, ugye? – kérdezte Enikő, mire Yongguk bólintott.
A lány nagyot sóhajtott és fel akart állni, de a fiú nem engedte.
-          Maradj! – ölelte át a lányt. – Sajnálom. Nem akartam felhozni ezt a témát.
-          Semmi baj. Kérlek, mondd el mi bánt. Beszéljük meg. Ha magadban tartod, nem fogunk tudni túllépni ezen.
-          Igazad van.
-          Szóval?
-          Lefeküdtél vele?
Enikőt meglepte a kérdés. Tudta, hogy arca mindent elárul, de nem tudott uralkodni magán.
-          Szóval a válasz igen. – mondta Yongguk csalódottan, és lehajtotta a fejét.
-          De nem akartam. – mondta Enikő, mire a fiú felkapta a fejét.
-          Ezek szerint megerőszakolt? – kérdezte Yongguk és csak úgy sütött a harag a hangjából.
-          Igen…..nem……nem egészen.
-          Akkor most igen vagy nem?
-          Nem nevezném erőszaknak. Inkább mondjuk úgy, hogy elkerülendő a fájdalmat, hagytam magam. – mondta Enikő és a mondat végén elcsuklott a hangja. – Én annyira sajnálom. Nem….nem akartam elmondani. Nem akartalak még jobban megbántani. Annyira szégyellem magam. Bocsáss meg nekem! Kérlek! – borult a fiú nyakába és könnyei megállíthatatlanul folytak le az arcán.
-          Nem a te hibád. – mondta Yongguk és szorosan ölelte magához a lányt. – Az a szemét állat. Ki kellett volna tekernem a nyakát. Csak kerüljön a szemem elé.
Néhány percig némán ültek egymást ölelve, csak Enikő hüppögése törte meg időnként a csendet. Majd mikor úgy-ahogy megnyugodott, eltávolodott egy kicsit a fiútól és ránézett.
-          Miért hagytad csak úgy elmenni, mikor mindent bevallott? Hagyta volna magát, nem védekezett volna.
-          Tudom. De olyan szánalmas volt abban a pillanatban. Bármennyire is dühös voltam, nem éreztem helyénvalónak, hogy megverjem. De most már bánom.
-          Ez az egyik ok, amiért ennyire szeretlek. Az áldott jó szíved.
-          Hja! Ez fog a sírba vinni. De egyet muszáj lesz behúznom neki, ha legközelebb meglátom. Csak a férfiúi büszkeségem miatt.
-          Ha ettől jobban érzed magad, én nem foglak megállítani.

Egymásra mosolyogtak majd ajkaik szenvedélyes csókban forrtak össze. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése