27. rész

Enikő POV

Két hét telt el azóta, hogy otthagytam mindent. Állandóan magam előtt látom Yongguk esdeklő tekintetét, ahogy könnyes szemekkel néz rám és azt suttogja „Ne menj!”. Látom Meli könnyáztatta arcát, a fülemben cseng a hangja, ahogy utánam kiabál. És látom Ji Yong aggódó arcát, ahogy szerelmét és barátját próbálja vigasztalni. Iszonyú érzés volt őket otthagyni, úgy éreztem, mintha a szívem darabokra tört volna. Talán így is történt. Vajon képes leszek ezeket a darabkákat újra összerakni és új életet kezdeni? Új életet…megint.

Nem bírtam rávenni magam, hogy bármit is csinálják. Egész nap a szobámban gubbasztottam és sajnáltam magam. Tudtam, hogy ez így nem mehet sokáig, de elveszettnek éreztem magam. Majd amikor azt hittem, hogy rosszabb már nem lehet, apám nagy dirrel-durral bevágtatott a szobámba és beszélni kezdett.

-          Elég volt ebből, kislányom! Most már ideje, hogy magadhoz térj. Eddig hagytuk, hogy kipihend magad, hogy lerendezd magadban a dolgokat, de nem csinálhatod ezt tovább. Tudom, hogy a szemedben most anyád és én vagyunk a világ leggonoszabb emberei, de hidd el, hogy mindezt a te érdekedben tesszük. Tudom, most úgy érzed, hogy minden összeesküdött ellened, szomorú vagy, mert nem vált valóra az álmod, mert elszakítottunk a szerelmedtől, a barátaidtól. Tudom, és sajnálom. Itt a hétvége. Szedd össze magad, találkozz az itthoni barátaiddal, szórakozz egy kicsit. Hétfőn pedig dolgozni kezdesz, aztán szeptembertől főiskolára mész.

Na eddig bírtam szótlanul hallgatni.

-          Hogy mi? Dolgozzak? Mégis mit?

-          Forgatnak nálunk egy Dél-Koreai sorozatot, és elintéztem, hogy ott dolgozhass.

-          Ez most komoly? Kínozni akarsz? Pont egy Dél-Koreai sorozatot sikerült találnod nekem? És mégis mi a fenét kezdjek magammal egy forgatáson?

-          Amolyan mindenes leszel. És mivel folyékonyan beszéled a nyelvet, nem lesz gond.

-          De apa….

-          Nincs semmi de. Nem akarom hallani. Dolgozni fogsz és kész. Van két napod, hogy hozzászokj a gondolathoz.

Ezzel kiviharzott a szobámból és magamra hagyott.

Meli POV

Enikő már két hete elment, és iszonyatosan hiányzik. Elképzelni se tudom, hogy érezheti magát. Amikor van időm felhívom, de eddig csak egyszer vette fel a telefont. Próbálta elhitetni velem, hogy minden rendben van, de tudom, hogy iszonyatosan szenved. Ahogy Yongguk is. Az a fiú teljesen maga alatt van. Semmihez nincs kedve. A próbákon folyamatosan ront, otthon meg csak fekszik az ágyában és nem szól senkihez, nem reagál semmire. A fiúk megértőek vele és nem piszkálják, de ha továbbra is így viselkedik, a végén még kirakják a bandából. Ji Yong és én próbáltunk beszélni vele, próbáltuk felrázni, de azt hiszem csak rontottunk a helyzeten. Úgyhogy néhány próbálkozás után feladtuk és nem mentünk hozzá többet. Megvárjuk, amíg összeszedi magát. Biztos vagyok benne, hogy haragszik rám, amiért én itt maradtam. Biztos, hogy ezerszer feltette a kérdést, hogy miért én maradhattam és Enikőnek kellett hazamennie. Miért nem lehetett fordítva? Nem hibáztatom érte, megértem az érzéseit. Szeretnék neki segíteni valahogy, de fogalmam sincs mit tehetnék érte, így inkább békén hagyom.

Ha Ji Yong nem lenne, nem tudom hogy bírnám ki ezt az egészet. De ő itt van és vigyáz rám. Ahogy a többiek is. Beköltöztem a Big Bang dorm-ba, hogy ne legyek egyedül. A fiúk nagyon aranyosak, úgy bánnak velem, mintha a hugicájuk lennék. Szerencsésnek érzem magam, hogy ismerhetem őket. Sokat segítenek, hogy kibírjam Enikő hiányát.

Amúgy mióta bekerültem a YG-be nincs egy perc nyugtom se. Rengeteget kell próbálnom, de nagyon élvezem. Egyrészt végre azt csinálhatom, amit mindig is szerettem volna, másrészt elvonja a figyelmemet és nem gondolok arra, hogy Enikő nincs itt. Szerencsére a saseang-ek mostanában nem zaklattak, úgyhogy egy gonddal kevesebb. De sajnos gond, az így is maradt bőven.

Yongguk POV

Még mindig nem tértem magamhoz. Folyamatosan azt mondogatom magamnak, hogy ez csak egy rossz álom és mindjárt felébredek, de aztán újra és újra rá kell jönnöm, hogy már ébren vagyok és ez a szörnyű valóság. Enikő elment, elhagyott. Egyedül maradtam és eszméletlenül hiányzik. Tudom, hogy azért szakított velem, mert azt hitte így jobb lesz mindkettőnknek, de tévedett. Így csak minden rosszabb lett. Adnia kellett volna egy esélyt a távkapcsolatnak, de hallani sem akart róla. Azt mondta, nem tudná elviselni, hogy csak telefonon vagy skype-on tartsuk a kapcsolatot. Nem bírta volna ki. Azt mondta, így jobb lesz. Majd szépen lassan elfelejtjük egymást és éljük tovább az életünket. Lehet, hogy igaza van. Lehet, hogy az idő majd segít. De most úgy érzem, hogy a szívem darabokban van. Legszívesebben gépre szállnék és repülnék hozzá, mindent magam mögött hagyva. De nem tehetem meg. Nem hagyhatom cserben a családomat, a fiúkat és a rajongókat. Ők mind számítanak rám. Tudom, hogy össze kell szednem magam, de egyszerűen nem megy. Még Ji Yong-ot és Melit is sikerült megbántanom, pedig nem akartam. Fogalmam sincs mi ütött belém, hogy olyan rideg voltam hozzájuk. Ők semmiről sem tehetnek és tudom, hogy csak aggódnak értem. De amikor látom, hogy ők együtt vannak, csak arra tudok gondolni, hogy ez nem igazság. Hogy Enikőnek is itt kéne lennie. Áhhhhh…..kezdek becsavarodni. Valamit muszáj kitalálnom, hogy magamhoz térjek, mert ha így folytatom nem lesz jó vége.

Ji Yong POV

Az elmúlt két hét….hát mit ne mondjak, nem bántam volna, ha kimarad az életemből. Látni, ahogy a szerelmem és az egyik legjobb barátom szenved…nem kívánom senkinek. Melit még csak-csak meg tudom vigasztalni, de Yongguk-kal nem tudok mit kezdeni. Tényleg lövésem sincs, hogy tudnám kirángatni a gödörből. Tudom, hogy időre van szüksége, de két hét alatt nem változott semmi. Még mindig maga alatt van. A munkát elhanyagolja, senkivel nem beszél, senkit nem hallgat meg. Sajnálom őt. Tudom mit érezhet, legalább is el tudom képzelni. Ha én lennék az ő helyében…brrr…bele se akarok gondolni. Amikor elmentünk Melivel meglátogatni Yongguk-ot és láttam a fájdalmat és dühöt a szemében, amikor ránk nézett, hálát adtam az égnek, hogy Meli itt van mellettem és hogy nem kell átélnem mindazt, amin Yongguk keresztül megy. Aggódom Enikőért is. Nem tudom mi lehet vele. Melivel is csak egyszer beszélt. Gondolom hasonló állapotban van, mint Yongguk. Miért ilyen kegyetlen az élet? Miért nem lehet mindenki azzal, akit szeret? Miért van az, hogy egyesek boldogok, mások pedig szenvednek? Miért?

Ráadásul Seung-hyun-ról se tudok semmit. YG Papa csak annyit mondott, hogy forgat valahol Európában, de nem árulta el, hogy pontosan hol. Nem tudok vele kapcsolatba lépni. Aggódom érte is.

Azt mondják az élet csupa móka és kacagás! Jah, persze! Még is ki a fene találta ki ezt a baromságot?